Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Gerold László: Istenek és bérgyilkosok között: Gion Nándor, az elbeszélő

tartalmazó posztumusz kötet, a Mit jelent a tök alsó? a harmadik változatot képviseli. Más szóval a regényeket leszámítva az elbeszélések és novellák szinte teljes korpuszára érvényes az egységes struktúrába szervezés írói szándéka, történjen ez akár tematika, szereplők, hely és idő, kiemelt motívumok alapján, egyrészt a valóság és a poétika szimbiózisát, másrészt pedig az író életszemléletét és eszközeinek egységét példázza, együtt azt a nagy narratívát, amely biztosítja az opus részeinek szerves összetartozását.

Hogy a megírandó hallott és személyesen ismert tények, valóság és az író életszemléletének, világlátásának egységét az elbeszélések/novellák összetartozó rendszerében lehet létrehozni, azt könyvnyi ciklusok mellett a szerző novelláskötetei is tanúsíthatják, melyekben szintén felismerhető a szereplők, a helyszín, vagy bizonyos motívumok alapján való összetartozás, még ha ez kevésbé is szoros, mint amikor a szövegek ciklusokba rendeződnek. Amint már említettem, ez a szépprózával való első próbálkozásokban is észrevehető. S a tendencia, miszerint - amint egy kritikus10 szellemesen fogalmaz - Gionnak „legalább két írásra van szüksége, hogy egy-egy novellahőst vagy írói helyzetet érvényesíthessen", részben folytatódik Gion első, Olyan, mintha nyár volna című novelláskötetében, melyet fölöttébb vegyesen fogadott a kritika. Egyfelől megtorpanásnak látták, másfelől pedig a megújulás lehetőségét üdvözölték benne. Azok az 1974-ben megjelent kötetet megelőző művek, két-két felnőtt és ifjúsági regény és az Ezen az oldalon című novellaciklus sikere alapján vélekedtek, ezek viszont a fordulat lehetőségét látva igyekeztek kiemelni a novellák újdonságot jelentő árnyalatait. Anélkül, hogy itt bármelyik résznek is igazságot kívánnék szolgáltatni, tanulságos arra a kritikára11 is hivatkozni, amely más, sajátos pozícióból közelít s mond közvetett véleményt a kötetről, sőt Gion novelláiról. Kizárólag a Különös ajándék (1976) című antológiába sorolt szövegek (Olyan, mintha nyár volna, Csillagok minden színben I. és II., A postás, aki egy ujjal tudott fütyülni és Patkányok a napon) ismeretében mondja a kritikus, hogy a kötet szerzői közül „Gion a legkiforrottabb novellista [...], nem anekdotázik, sőt novelláinak alig van cselekménye, viszont tömören, nagyon hatásosan szerkeszt, s ami ennél is lényegesebb, remekül ért az atmoszférateremtéshez [...] Gion azt a novellatípust műveli, amely Goethe szerint a műfaj legmagasabb rendű változata: jelentéktelen, köznapi témát emel föl az előadásmód erejével".

Ha már szóba hoztam az antológiáról írt kritikát, amely óhatatlanul összeveti, sőt valamelyest szembeállítja Gion novelláit más vajdasági írók szövegeivel (a kötetben Szirmai Károly, Sinkó Ervin, Majtényi Mihály, Herceg János, Csépe Imre, Saffer Pál, Németh István, Major Nándor, Varga Zoltán, Deák Ferenc, Holti Mária, Gobby Fehér Gyula és Brasnyó István szövegei kaptak helyet), akkor alkalom ez arra, hogy legalább jelöljük Gion helyét a vajdasági novellaírásban. Ezen belül az antológia megjelenéséig lényegében kétféle novellatípus létezett12. A „hagyományos törvényeket betartó, de szellemesen és jókedvűen mesélő" változat, melyet elsősorban Majtényi novellisztikája képviselt, és a „látomásokba, ködökbe, lírai helyzetekbe merülő” Szirmai művelte változat. A hetvenes évektől, mivel mindkét változat felett eljárt az idő, amint Tolnai Ottó, Domonkos István, Brasnyó István, Juhász Erzsébet, Bognár Antal, majd Balázs Attila novellái mutatják, újféle kísérletek tűnnek fel, melyekkel Gion, miközben megmaradt a hozzá legközelebb álló Majtényi képviselte mesélő változatnál, a ciklusszerkesztés nyújtotta egyszerre zárt és nyílt forma által mutat némi kötődést. Ezzel kapcsolatban szinte zárójelben említendő, hogy a kritika, inkább Gion regényei, mint novellái kapcsán, többek között Garda Márquez, Kundera vagy Bodor Ádám nevét is többször szóba hozza. A kolumbiai író neve a mesét és a valóságot egybefűző gioni realizmus kapcsán merül fel. Szerzőnk esetében a márquezi mágikus realizmusra kíván utalni a kritika, s nem is alaptalanul, mivel rá is jellemző a valóság határainak átlépése, a szürke mindennapok poétikai eszközökkel történő megemelése, amit Gion dúsított realizmusnak nevez. S ami elsősorban a tetralógia első két kötetére, az ifjúsági regényekre és az

77