Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét

(álarcos) kifejezése eredményezhet valódi műalkotást: „Édes barátom, minden elmondás, akár betűből, akár kremzerveiszből, akár kőből, csak akkor értékes, ha ott van benne ez az én. Alarcoskodás a mi mesterségünk, édes barátom, és az a nagyobb mester, aki jobban el tud bújni a lárva mögé és nagyobbat tud onnan ránevetni a világra." (Cholnoky 1980a: 288.) Ám a „művésznek (...) mindig verekednie] kell, mert kettős a lelke. Fantáziájába minduntalan belevigyorog a tudás, a józanság, a holtbizonyosság diabolikus, gonosz törpéje, mely ott leselkedik az ódához faragott toll hegyén, az eksztázis kiáltására nyíló száj szegletén." (Cholnoky 1914: V.) S mivel nincs „igazi író", „igazi művész, aki nem a saját lelke kísérteteit rögzíti meg", „aki nem a saját lelke borongásából, sötét mélységeiből hoz fel új alakokat" - „ördög kell mibelénk" (Cholnoky 1980a: 297.). Az ördög persze csak a nonkomforn, „deviáns" érzékenység „antropomorfizált" álneve, metaforája. A be nem illeszkedés szimbóluma.

Cholnoky, a tudomány korának fiaként, persze, egója egyik felével determinista volt: „determinista vagyok, igenis, de ne nevessen ki - panteista alapon. Nem hiszem, hogy az ember csak egy mozdulatával is szabadon rendelkezik, mert mindenütt ott van valaki, aki úgy cibálja a mozdulatait, az agymozdulatait is, mint a mi komédiásaink a drótra járó bábuikat." (Cholnoky 1980a: 234.) írásai valóságdimenziója, részletrealizmusa mindenesetre alighanem ennek az elvének, „fölismerésének" az érvényesítéséből fakad - ezt a dimenziót ugyanis Cholnoky nem nyomja el magában, nem hagyja figyelmen kívül. Engedi érvényesülni tapasztalatait, a személyeseket is, az olvasással, gondolkodással stb. szerzett „másodlagos" tapasztalatait is. Ám ezzel, a valóságszféra puszta leírásával egyáltalán nem elégedett meg, a szociológikumot alkotás közben rendre felülírta, transzformálta. „Miért szabjam magamat az emberi rendhez, mikor kozmikus rendeket láthatok, és csillagokkal társalkodhatom?" - kérdezi egyik hőse szerepében (Cholnoky 1980a: 231.). S ehhez a „társalgáshoz", ennek a „kozmikus rendnek" a kivetítéséhez szükséges neki a mesterséges érzékenységfokozás, az alkohol: „Boldogok, akik a velük született degeneráció ördöge folytán tudnak alkotni újat, boldogok, akik a fiatal korukban beszerzett neuraszténia segítségével tudják meglátni a kísérteteket. Én nem tudom másképpen, csak úgy, ha ezt a jó sárga ördögöt [ti. a rumot] szedem magamba." (Cholnoky 1980a: 297.) Ugyanaz a tapasztalat szólal meg itt, mint Ady „magyar Pimodánjá"-ban is: a „realitások" és az „ideális" vágyak eredője, a mű csak a mesterséges érzékenység révén jön, jöhet már létre.

A kísérteteket fölidéző, álomlátó szerep, amely Cholnoky önértelmezésének emblematikus (s mellesleg: nagy hatástörténeti karriert is befutó) eleme, ennek az ellentet tendenciákat együtt s egyszerre kivetítő, „kifordító", mondhatnánk öntraszcendáló eljárásnak a fedőneve. Egyben, s ez is lényeges, olvasáslegitimáló eszköze is - ez az, amely a kortárs olvasók előtt elfogadtatta az életmű tematikai, beállítódásbeli, sőt kritikai újdonságait: „extravaganciáit". A valóságértelmező konvenciókat provokáló, sőt fölrugó elemeiket. Magánál a kivetítésnél, az alkotás lélektani processzusánál azonban gondol- kodástörténetileg lényegesebb az az összefüggés, hogy ez a kivetítés döntő mértékben egy szociológiailag is értelmezhető disszonancia: a premodem habitusnak a modernnel való összeütközése révén kapott kivetíthető tartalmakat és indítékot. Mert: „Nem más az élet, csak művészet. Vagy hogy egy elkoptatott szót használjak, irodalom. A kicsiny ember a nagy emberből nem jöhet másképpen ki, csak a líra révén. Ami tárgyi, ami objektívum, ami az igazi lényeg, az bent marad" - mondja „Laád Bulcsú" (Cholnoky 1980a: 307.). Hiszen ez a „kicsiny ember", a más összefüggésben már emlegetett „emberke", az én egyik komponense. Ez a fölfogás, egészen máshonnan indulva, mint Freud, a freudi antropológia „sajátutas" irodalmi újrafogalmazása.

Az érett Cholnoky prózaírói oeuvre-je a 19/20. század fordulójának nagy (s egyelőre alig-alig föltárt s megértett) konfliktusainak mentális reprezentációja.

51