Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov verseiből

Magunkhoz tértünk. Ki értheti meg?

A teremben a fal mellett is álltak.

Kíváncsian vártak a kirgizek, az ámulattól fel-felkiabáltak.

Régen láthattak eleven herceget.

Vagy egyáltalán, csodára vártak?

Anyámról szóló verseim olvastam, hallgatóságom meg-megríkattam.

Sokan álltak, majd leszakadt a balkon. Szikrákat szórva lángolt a kastély, és a villamos csörömpölt a sarkon, akár muzsikok botja alatt rostély.

Bátyám is itt volt, rohantunk a parton. Feltámadt ama pétervári estély.

Kerengett anyám, úszott zöld ruhája, földet seperte smaragd uszálya.

Megidéztem a Ladoga tavat, a Nyevszkij Proszpekt sosem volt csodáit, telet idéztem, szánokat, havat, a peterhofi park matuzsálem fáit, varázsoltam eléjük nyarakat, míg eljutottam fiatal anyámig.

Tél volt megint. Szánok csilingeltek. Újjáteremtett mindent az ének.

Hosszan tapsoltak. Sokat dedikáltam.

Első kötetem is egy öreg hölgynek.

Az Üvegvilágra azért nem vártam,

Hetven éve, hogy széttöredeztek. Csodálkozva, meghajolva álltam,

„Kitől kapta e kísértet könyvet?"

„Kislány koromban a Szajna parton, vettem!" - súgta és eltűnt, mint egy fantom.

Kissé kábultan bámultam utána, de nyomtalan elveszett a tömegben.

Még emlékeztem a régi nyárra, mikor megjelent a legelső könyvem.

A Diadalívnél Lénára várva, reszkető kézzel el-elnézegettem.

Feléledt minden. Omlottak az évek.

De mindhiába kerestem a hölgyet.

3. Amikor felolvastam

33