Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 3. szám - Megtalálható-e a múlt?: Gyáni Gáborral beszélget Ménesi Gábor
Megtalálható-e a múlt? Gyáni Gáborral beszélget Ménesi Gábor- Azt javaslom, indítsuk a beszélgetést legújabb könyve következő gondolatával: „A szakmai éthoszához ragaszkodó történész egyre kevésbé találja a maga helyét (...) a mind kaotikusabb történeti diskurzusban; az eddig szentnek tartott véleménye a múlt egyes dolgairól hovatovább alig több a múlt egy lehetséges, ráadásul nem túl népszerű elgondolásánál. A ma embere jelene aktuális szellemiérzelmi szükségleteitől hajtva, a jelenbeli tapasztalatai nyomán keresi a múlttal való találkozás lehetőségét, amely azonban nem feltétlenül illeszkedik végül a történészek történelméhez."Az Ön érdeklődésének homlokterébe évekkel ezelőtt a történettudomány, azon belül pedig a történész aktuális dilemmái kerültek. A témát kifejtő könyveinek címei (Relatív történelem; A posztmodem kánon; Az elveszíthető múlt) nemcsak sokatmondóak, de meglehetősen provokatívak is. Ez érvényes az új kötetre is, hiszen laikusként a múlt minél pontosabb feltárását és bemutatását várnánk a történészektől, ezzel szemben éppen a történelem megragadásának, elbeszélésének proble- matikusságára irányítja a figyelmet. Nyilvánvalóan rendkívül sokrétű kérdéskörről van szó, hogyan vázolhatjuk fel mégis azokat a problémákat, amelyekkel a historiográfiának a posztmodern után elkerülhetetlenül szembe kell néznie? Melyek azok az apóriák, amelyek napjainkban a történészt foglalkoztatják?- Ha nem is a történészt, egyes történészeket mindenképpen. A történetírás ugyanis rendkívül differenciált, sokféle hang és meggyőződés megfér a keretei között. Az utóbbi évtizedekben azonban azt vehetjük észre, hogy a különböző nézőpontok egyre távolabb kerülnek egymástól. Ha azonban kérdését magamra és a hozzám hasonló gondolkodásúakra vonatkoztatom, megpróbálom körvonalazni, miért érzem problematikusnak a történelem kutatását és írását. Egyfelől azért, mert a történetírásnak az a tekintélye, amely a 19. század óta csaknem töretlenül érvényesült, mára megrendülni látszik, ugyanis a történetírás nemzeti öntudata, a tudományosként tálalt múltfogalmat illető pozíciója mind erősen megkérdőjeleződött. Olyan kihívást jelent ez, amelyre a historikusnak fel kell figyelnie. Nem ringathatja magát tovább abban az illúzióban, hogy teljes egészében az ő tanításának megfelelően formálódik a múltról alkotott kép, vagyis az átlagembertől a politikai elitig mindenki azt gondolja a történeti múltról, amit ő állít. Ma már egyáltalán nem ez a helyzet. Nem tartható fenn az a naiv realista magabiztosság sem, amivel a történetírás a racionális megismerést hosszú időn keresztül kezelte, vagyis az a meggyőződés, hogy a történész birtokában van azoknak a módszereknek, amelyek képesek elvezetni őt az igazsághoz, a múlt 3
