Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Egressy Zoltán: Szaggatott vonal

A helyi erők természetesen jelen vannak, itt a szokásos társaság legjava, a krém, a halőrről esett már szó, Menta is a közelben billeg, szerencsére még nem vett észre, nem zaklat, beszélgetésnek nem nevezném azt a fajta kommunikációt, amit folytat saját fiatalabb kiadásával, mintha a padavanja lenne a mellette dülöngélő ifjú utód, ha jól hallom, a lengyel vászonról diskurálnak, a mester szerint az a legjobb a világon, de ezt inkább csak kikövetkeztetem, nehéz, mert sok a különálló, ugatásszerű szótag, kevés ugyanakkor az alany-állítmány egyeztetés. Szomorú dolog ez, a padavan állítólag tehetséges mérnök volt még egy-két éve, most már sima alkoholista, mint a példaképe, itt tántorognak a rossz példák előttem. Nézem a különös kettőst, a fiatalabbik még nem az igazi, van tanulnivalója, túl sokat mozog, nincs még kellő higgadtság benne, a mozdulatok rendben lennének, a vízszintes kilengések mintaszerűek, de mintha tizenhatodban nyomná azt, amit Menta negyedben, nem gúnyolódnék, de ehhez le kellene vennem róluk a tekintetemet, nem könnyű, kiválóan szórakozom, még mindig azt hallom, a lengyel vászon az igazi, senki nem cáfolja, mégis egyre agresszívabban közli újra és újra a kétségbevonhatatlan tényt Menta az utódjával, az egyik mondja, a másik bólogat, így megy ez legalább másfél perce.

Kicsit arrébb Sala bácsi rigol kétségbeejtően összeszűkült szemekkel valakinek, nyomja, nyomja, ő meg hogyhogy itt van még, valószínűleg nem még, inkább megint, visszatért, hosszú műszakot bonyolít, rózsából nem nagyon fogyott, ahogy látom, de tart még az éjszaka, a rigolás soha nincs ingyen, munkavégzés zajlik, elhűlten hallgatja őt egy üveges tekintetű férfi, innen nem tudom megállapítani, csodálja az öreget, vagy csak merev részeg, virágvásárlás lesz ebből, egyre valószínűbb, sajnos nem tudom tovább figyelni őket, mert a lányok hozzánk lépnek, a vörös jókedvű, a szőke nem tudja eldönteni, mosolyogjon vagy büntessen azzal, hogy nem vesz rólam tudomást, megoldja: derűs, de nem néz a szemembe.

Műanyag szőlőfürtök futnak körbe-körbe a pult fölött, két bőrlabda hever két hordóban, ki tudja, mióta, és olvasható egy „18 éven aluli vendég ne rendeljen dohányárut, illetve szeszes italt a felszolgálótól és ne is igyon" felirat, szigorúan vesszők nélkül, ezt az „és ne is igyon"-t különösen szeretem, a felirat alá kever- günk ki, mert a szőke félti érintetlen Campariját, sokszor ütődnek a sarokban állókhoz vendégek, középen jobb, felszabadult egy kis tér, ráadásul őt is többen látják így, amit élvez, Molekula nem annyira. Szavak nélkül lavírozunk ki középre, vajon mi lesz az első mondat így négyesben, Molekula szólal meg, sajnos szenvedélyes borissza vagyok, mondja, mosolyogva fordítja félre a fejét, mint aki nehezen, de megbocsát emiatt magának, egy hajtásra felhörpinti kétdecinyi vörös italát. A szőke körbenevet, büszke, élvezi a fiú szövegét, ez világos, nem kérdés, hogy van stílusa, kicsit nívósabb, mint amilyent egy villanyszerelőtől várna az ember, bár a pár perccel korábban elmesélt történet nem ezt bizonyította.

Harminchat éves, amennyiben azonos a szőke által délután emlegetett BMW- ssel, ő marketingesről beszélt a telefonban, nem villanyszerelőről, hazudhatott neki Molekula, belefér a képbe. Ha ő forog szóban, akkor hattal több, mint én, hogy lehettünk mi közös társaságban, hatévnyi korkülönbség rengeteg fiatalkorban, később már nem vészes, harminc körül sok minden érdektelenné válik,

23