Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Egressy Zoltán: Szaggatott vonal
lakáshoz értünk, már tudtam, hogy mindennek vége, a komolyan soha meg nem fogalmazott remény, miszerint esetleg együtt élünk majd, elveszett, és bennem eltört valami, ettől az egésztől, a lényegtől függetlenül, a pofontól tört el valami ott, végleg. Egyáltalán nem volt igazad, legbelül tudtad te is, nem voltál buta ember, hülye se, elviselhetetlen terhet tettél rám, felelősséget, egy hétéves lelkes gyerekre, te egy gyáva szar voltál, az vagy, ezt gondolom most rólad, és nagyon félek, hogy nem tudok neked megbocsátani, nem ezért akarnék persze, hanem általában mindenért, próbálom, de nem akar sikerülni, nem tudlak felmenteni, még adok egy kis esélyt neked, de nem akar menni, félek, hogy kudarcos lesz az egész beszélgetésünk, túl sok dolog fáj veled kapcsolatban, apa, halott ember, a pofon a legkevesebb, az fizikai fájdalom, az semmi, abból sem a fizikai rész volt a rossz. Bejöttél a lakásba, puffogni kezdtél, fröcsögtél, indulatoskodtál, szidtál anyának, mutogattad a papírpénzeidet, olyan voltál, mint egy sárga lapokat osztogató idegbeteg bíró, többször meglegyezted pénzeiddel a levegőt, a könnyeimen keresztül úgy láttam, az égvilágon semmi bajuk nem volt a bankóknak, egy szót nem ejtettél vacsoráról, nem mondtad, hogy ez volt a terved, csak kiabáltál, a nevelésemmel elégedetlenkedtél, anya szóhoz se jutott, állt csendben a tűzhely mellett, nézett téged szánalommal a szemében, én akkor már nem, akkor én már máshogy néztelek, gyűlöltelek, nem az elmaradt vacsora miatt, nem is azért, mert hogy akkor mégse élünk majd hármasban, én azért gyűlöltelek, mert máris elfelejtetted, milyen boldog voltam veled hosszú, hideg órákon át, hogy eltöl- töttünk egy teljes délutánt a domboldalon, és mert akkor az is lehet, hogy ez az egész meg se történt, tévedés az egész, nem szánkóztunk, nem esett a hó, nincs is olyan, hogy Tabán, nem vagy az apám, és én sem vagyok, nem a fiad nem vagyok, hanem a világon nem vagyok, egyáltalán nem létezem, meg se születtem, jobb lett volna, akkor nem lenne ez az egész fájdalom, ide juttattál el hétéves koromban, egy hógolyó miatt, amitől tönkre se ment a pénzed, elköltötted te azt a pénz talán még aznap borra, vagy mit tudom én, mire, nem beszéltem anyával aznap egy szót sem, csak néztük egymást, némán ölelt engem az ágyamban, ideje, hogy belehörpintsek a sörömbe, mielőtt megmelegszik. * Hangosan üvölt a zene, kétségbeesett, hisztérikus férfihang énekli, hogy tele van a város szerelemmel, régi dal, sokan szeretik, a kocsma ezzel szemben inkább emberrel és füsttel van tele, bár valami szerelemféle is akad egy kevés, hátul például végzetesen összegabalyodott egy pár, a fiú keze a lány lenge piros inge alatt matat, határozott és tudatos akar lenni, de inkább görcsös és érzéketlen, durva dolgokat csinál, most látom csak, a halőr az, egy számomra ismeretlen nővel alkotja a hevesen mozgó kupacot, akinek nem biztos, hogy jólesik, ami történik, mintha csak tűrne, a halőr aktívan dolgozik, a piros lány várja, mi lesz ebből, meggondolatlanul mehetett bele valamibe, amibe nem kellett volna. A közelben ülők ügyet sem vetnek rájuk, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valakit sikeresen megerőszakolhatnának ebben a nagy zajban, mindenki magára figyel, maximum a mellette ülőre-állóra, összességében mégis pozitív a benyomásom, 21
