Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Kántor Lajos: A szégyen éveiből

Mert azt hiszem, mindnyájan elveszítettük a fejünket, még ha anatómiailag-élettanilag szilárdan áll is a nyakunkon. Te ismered az én álláspontomat a maradás (és mint cél, remény: a megmaradás) kérdésében. Ezen most sem akarok változtatni. Érveim viszont egyre kevésbé vannak, mások számára elfogadhatók - de különben sem kérdez senki (vagy csak nagyon kevesen). Olyan meneküléshullám sodor végig Erdélyen - de talán a Kárpátok túlsó oldalán is -, amilyenre még nem volt példa errefelé, háborús időkben sem. Hogy ez a hullám kit hová sodor, később fogják számba venni, de hogy az erdélyi magyar kultúra alappilléreit mossa már, az nem szorul bizonyításra, valószínűleg távolabbról is látszik. Ha így megy tovább, színházainkban nem marad színész és rendező, a lapoknál szerkesztő, egyáltalán író, nem marad orvos sem, aki magyarul (is) szóljon hozzád; és persze zöldségtermesztő sem, akitől a kolozsvári piacon vásárolhass. A hóstátiakat sem számban, sem minőségben nem pótolja az a néhány nyári oltyán, akik főképpen a vinétét hozzák ide. A kevés jó közé tartozik, szoktam mondani, amit - a vinétét ti. - tőlük tanultunk, vettünk át. A hóstátiak, igaz, nem kivándoroltak, őket urbanizáció címén megszüntették; most a bontással már elérték a volt Kossuth Lajos utcát (legyünk objektívek, a Győzelem tere felőli részért még nem volt kár, az új házak is elég szépek, de most már műemlékházak kerülnek veszélybe; látod, a „győzelem" szót milyen nehezen sikerül leírnom, mind „gyá"-nak indul). De hol folytassam, hogy el ne merüljek az általános siránkozásban, maradjak csak magamnál s a „posztmodem" (?) malomnál - amelyről küldtem Neked egy festményreprodukciót és több (közös) itt írt lapot, levelet, válasz egyre sem jött. Mikesi panasz? Vedd, ahogy akarod. Számomra azonban most mégis fontosabb, hogy a saját bizonyítványomat magyarázzam.

Még nemigen tudhatod, hogy mit kell azon magyarázni. Én is csak sejtem. Ezúttal csak az utóbbi hetek általam megélt Korunk-kálváriáját, ebből is főképpen (önző módon?) a sajátomat akarom itt, először, rögzíteni. Kezdem a Korunk Galériával. Tóth Sanyi mondta nemegyszer, hogy az új (57 utáni) Korunkból ez a Galéria fog megmaradni. Ez nyilván erős túlzás, részben a harag szülte; de vagyok olyan hiú, hogy elhiggyem belőle, hogy az 1973 márciusában szinte spontánul elindult galériaszervezésből lett valami - sőt 1986 tavaszára valóban csak ez maradt érdemleges a Korunk címmel összekapcsoltan; és túl a Korunkon, ide valóban szívesen jöttek a művészek (képző- és szavaló-, író és zenélő magunkfajták) meg a közönség, s ha nem is kellő arányban, fiatal nézők-hallgatók is. Én sajnálom a legjobban, hogy két héttel ezelőtt be kellett jelentenem szerkesztőségi megbeszélésen, hogy belefáradtam ebbe a munkába, harcba, a sok külső segítségbe. Vagy két éve ugyanis először a katalógusainkba kötöttek bele, kifogásolni kezdték, hogy miért hívunk távolról kiállítókat, mikor itt is volna elég (ezt a drága jó Stoica mondta, aki azóta a Dacia igazgatója; most az a könyvmennyiség, amelyet Jancsik Pali szerkesztett - ő jött át a Miess Jancsi helyére - eltűnt a magyar szerkesztőség tervéből). Abbahagytuk hát a katalógusok nyomását (alkalmi kivételek voltak), hogy a Galéria maradjon. Újabb év múltán kimondták a kötelező külső zsűrizést; ekkor kezdett elmenni a kedvem az egésztől, de hagytam magam meggyőzni, és jó arccal elviseltem, hogy heten is jöttek ránk - a konfliktusokat sikerült minden alkalommal elkerülni. (A Rácz Győző-féle, személyesen nekem is szóló, egyszeri akció történetét, a Morcan-ügyet nem kavarom most ide.) Vagy két-három hónappal ezelőtt, a megnyitó reggelén - a nagygalambfalvi származású, ma bányai Sütő Petre Rozália grafikáit állítottuk ki - közölte a megyei művelődési bizottság, hogy az újságban (pénteken az Igazságban, szombaton - tudtunkon kívül - a Fácliában is) meghirdetett műsor nem hangozhat el, mert nem volt „vizionálva". Tizenhárom éve most először jelezték hivatalosan ezt az igényt, ebben a határozott letiltásformában. Megnyitottuk hát a kiállítást, vers és zene nélkül (ezúttal, legyek ismét objektív, Rácz végigtelefonálta az illetékeseket szombat délelőtt, eredmény nélkül). A következő tárlat66