Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Kántor Lajos: A szégyen éveiből
ban Moliére Tudós nők-je?) Romulus Zaharia regénye, az Ademenirea órák alatt elfogyott, írni viszont nem szabad róla; persze ez nem csökkenti hatását, amit egy kis anekdota jól érzékeltet: kirakatot rendeznek a kvári főtéri könyvesboltban valami szimpozion alkalmából, s a feliraton egymás mellé kerül a piros, a fehér és a párizsi kék; a díszítéseket ellenőrző elvtárs felelősségre vonja az egyébként román üzletfelelőst a színért, de sem ő, sem kollégái nem hajlandók a kékről beismerni, hogy zöld; beleszól az ügybe az elvtárs egyik barátja az utcán: „Vezi, ademenirea?!"1 Tegyem-e még hozzá, szintén a legfrissebb, napi örömeink közül, hogy a dési szabadegyetem évi tervét azzal dobta vissza a városi propagandatitkár, bizonyos Rusu Delia, hogy a szabadegyetem már meg is szűnt, s még élnek azok a dési magyarok, akiknek a fejét az utóbbi időben a szabadegyetemi előadók megtömték... S mondjam-e még, mennyire emeli hangulatunkat, amikor én éppen a bukaresti műépítészeti főiskola hét kolozsvári végzősének (három magyar, négy román) a diplomamunkáit állítom ki, akkor azt hallom, hogy ugyanebben az időben a városi néptanács épületében egy másik terv-kiállítás nyílt meg, s a kolozsvári főtéri „fejlesztés" a Korunk korábbi (XV. századi!) műemlék épületének helyére egy húszemeletes házat lát jónak állítani, a Mátyás-szobor (a „renegát" Mátyás szobra, ahogy ez többször olvasható újabban, így az Ademenireában is) pedig átkerülne a főtér templom mögötti oldalára, a közvécé helyére... (És közben Hajdú János meg Rózsa Gyula cikkét olvassuk!) Mindezek ellenére én nem akarok lemondani a XX. századi román esszék igényes válogatásáról és kiadásáról. Hídépítő nem állhat be légvárakat építeni. Vagy talán arra is meg akar tanítani az idő, hogy a híd sem egyéb légvárnál? Okos türelmedre (nem a mindent-eltűrésre) számítva, tisztelettel és barátsággal üdvözöl Kántor Lajos Kolozsvár, 1983. okt. 26. Domokos János igazgató Európa Könyvkiadó Budapest Tisztelt Domokos János, kedves barátom, végre arról számolhatok be, hogy a XX. századi román esszé gyűjteménye közel áll a véglegesítéshez. Az eddigi késésnek a legfőbb oka az én elfoglaltságom volt; különböző kötelezettségeim sorában épp most adtam át például a Kriterionnak a Szilágyi Domokos- emlékkönyvet (közel 20 ív, szinte egészében közöletlen anyag, vers és próza, Szilágyitól, illetve emlékezések, tanulmányok, versek róla, erdélyi szerzőktől - másokat ugyanis nem áll módunkban közölni!), amely, hiszem, ha így megjelenhet, esemény lesz a magyar irodalomban, talán olyasféle, mint az Illyés szerkesztette Babits-emlékkönyv volt. Egyéb sürgős teendőim után és mellett most már az Európa tervében szereplő román esszékkel foglalkozom, a válogatás és a szövegek véglegesítésével s a bevezető tanulmány (esszé) előkészítésével. Őszintén szólva az a légkör, mely minket körülvesz, sokszor elgondolkoztatott: érdemes-e építeni azt a hidat, amelynek egyik hídfőjét folyton robbantják, olyannyira, hogy a másik hídfő is szükségképpen rongálódik a robbantások súlya alatt, azok pedig, akik a hídon járnak, mindegyre a levegőbe röpülnek: legalábbis úgy, hogy a légnyomás kiröpíti őket természetes közegükből. Az utóbbi hónapokban különösen megélénkült az orvul vagy nyíltan hidat robbantok tevékenysége, folyóiratban (Románia literará, 1 ademenirea = ámítás 61
