Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Sümegi György: Diószegi Balázs arcképeiről
Sümegi György Diószegi Balázs arcképeiről A Halasi Múzeum 3. kötetében közölte1 Szakái Aurél a Diószegi Balázs festőművész élete képekben című fontos összefoglalóját, és egy éven belül elkészült az újabb opus: Diószegi Balázs arcképei. A fénykép-dokumentumok fölhasználásával összeállított életút-megidé- zés képzőművészekről eddig alig-alig született, ez a műfaj korábban általában a nagy embereknek (Széchenyi, Kossuth, Bartók Béla stb.) volt fönntartva. Szakái Aurél bátran és biztos kézzel nyúlt ehhez a sajátos műfajhoz: rövid, lexikoncímszó-tömörségű életrajzi bevezető után a legfontosabb irodalomjegyzéket közli, s mindezt két nyomtatott oldalon. Ezt követően fényképek, önarcképek, kiállítási meghívók, katalógusok. Diószegi a festőállványra föltett képet festi magányosan, töprengőn mérlegelve; azután ünnepélyesebb, tárlatmegnyitói hangulat, vagy művésztelepeken, művésztársai között látható, és a tanítás figyelmes perceiben. Önmagában is izgalmas ötlet életstációit, művészi és pedagógusi pályáját rövid, tárgyszerű aláírásokkal ellátott dokumentumokra bízni. Ámbár fölmerülhet az a kérdés, hogy az efféle dokumentumok képesek-e hiánytalanul, hézagmentesen fölidézni egy alkotó ember életútjával egybefonódó művészi pályáját, pedagógusi tevékenységét. Nagyrészt, avagy zömmel, meghatározóan igen. Hiszen a tonett karszékben ülő kétéves kisgyerektől a nyolcvanévesen is festőállványa előtt, ecsettel a kezében álló és a következő festékletéten elmerülten gondolkodó alkotóig sokrétű képi információt tárnak elénk a dokumentumok. A sok elzúgott évtized, gazdag tevékenységű élet képei talán ott a legkifejezőbbek, ahol egymás mellé kerül fénykép és hasonló időben létrejött önarckép, akár rajzolt, akár festett. E példákból jól látszik, s valójában eleven módon tetten érhető, hogy a valós, reális fényképarchoz hogyan viszonyul a portré, a festett arckép. Milyenek az azonos és elkülönülő vonások, hogyan egyszerűsíti, tömbösíti, stilizálja Diószegi a formákat. S milyen a színek ereje, mit emel ki velük saját arca univerzumában, mire, mely formára vagy karakterjegyre irányítja inkább a figyelmet. A fényképarcképek és a festett portrék párhuzamossága, összevethetősége teszi rajzolói, festői szempontból is érdekessé a képgyűjteményt. A kiállítási meghívók, katalógusok, kiállításmegnyitókról készült fölvételek elsősorban az eseménytörténet megidézői. Nehezebben megoldható feladat a csoportos fölvételek, a tablóképszerű művészcsoportok (tanítványok, művésztelepi résztvevők, egyesületi tagok) meghatározása. Ugyanis a fölvételeken csupán Diószegi azonosítása fontos a szerzőnek, ám a többszereplős fényképek akkor lennének teljeskörűen földolgozva, ha mindegyik szereplő nevét megadnánk. Sajnos nem tart még ott sem a történeti, sem a művészettörténeti képföldolgozás, hogy a Rudnay-osztály, a Délvidéki Szépmíves Céh, vagy akár a 1 Halasi Múzeum 3. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 135. évfordulójára. Szerkesztette: Szakái Aurél. Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2009. 451M79. 98
