Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Kántor Lajos: Konglomerát (Erdély)
s nevezetesen azt tanította, hogy az egységes Erdélyben voltak ugyan társadalmi különbségek, de ezek sohasem voltak nemzeti különbségek; itt nemzeti perpatvar sohase volt - mondjuk Horeáig, Clo§cáig. A levél végén Sz még bevisz egy tőrdöfést („megdöflek a versem végén" - jut eszébe Sebestyénnek), ezzel a fordulattal:- A transzszilvánizmust, azt a tanítást, amely az erdélyi népek sorsközösségét és egymás megértését hirdette, éppen az a nemzedék találta ki, amelyik nem is értett románul, amelyik nem is ismerte a románságot. Ha más úton nem jutottunk volna ugyanarra az eredményre, ebből is kiderülne, hogy a transzszilvánizmus egy olyan nemzedék szellemi terméke, amely nemzedék egész szellemi fegyverzetét a nagy magyar állameszme védőpajzsa alatt szerezte, amely nemzedék idegenül és értetlenül állott a megváltozott helyzetben. Már csak ezért is gyanakodni kellene, hogy a transzszilvánizmus téves; hogy úgy mondjam, nem szakértők csinálták, hanem a kisebbségi sors dilettánsai. Jó, hogy ezt az utolsó sort a kortársak (Szemlér kivételével) nem olvasták. Az utókor másként ítél. Ifjabb Sz bizonyára nagyon örülne, ha olvasná; ez más hang, mint a mester Sz néhány kortársának évtizedekkel későbbi önigazoló vallomása. (Ifjú Sz idézett belőlük egy interjúkötet kritikájában: „Nem csalódott soha eszmékben, illúziókban?" - kérdezték egyikőjüktől. És kész volt a válasz: „Nem tettem hamis dolgokra, tévhitekre...„Az élet olyan helyzetekbe sodort, hogy ha akarom, ha nem, hőssé kellett válnom...") Ott, a Fehér Ház előtt, ha mindebből csak keveset el tudott volna mondani Sebestyén a két spanyolnak... Őt nézték volna őrült spanyolnak. Trensziből érkezett háborodottnak, a történelem háborodottjának. Ahol állítólag türelmesebbek, mondjuk a mai Brüsszelben, legfeljebb a karjukat tárnák szét a sokfelől érkezett képviselők. Sebestyén, a kikerekedett újabb szeminárium zárásaként, most már csak magának másol ki három sort egy szonettből. (A 14 verssornak két szerzője is van, az egyik KAF, a társa pedig Tompa László költő-rendező unokája - a közös megszólítottjuk Ady.) Ha látnád, Bandikám, mi lett Csúcsából! A honfibú, mint büszke sár, dagad... Cujkát reklámoz szutykos Csinszka-had! így talán könnyebb elviselni, ami fáj? (Nem ennek, az itt idézettnek, hanem a mellette levő szonettnek a két költő ezt az alcímet adta: Depressio Transsylvaniae.) 87
