Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 12. szám - Szabó József: Reflektorfényben Az ember tragédiája

kompozíciója és a sejtelmesen felragyogó ezüst templomi orgonasípok sora. És fel­zengett a Teremtés mennyei zenéje... Színpadi oratóriumunk fináléjában hatalmasra nőtt gondolati mélységében az Úr szigorú, megfellebbezhetetlen szava: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!" Az Úr igéje a Kórus tömör echójában a Színház bölcs tanácsává nőtt, erősödött: „Ember, küzdj és bízva bízzál!" Végezetül Madách Imre a Tragédia szövegkönyvét védőpajzsul maga elé tartva, halkan, de mélységes hittel mondta el buzdító testamentumát a közönségnek: „Ember, küzdj és bízva bízzál! A bemutató előadást, a színészek ihletett játékát, a katarzis bűvkörében megiste- nült nézők szívdobbanását nem rögzítette se film, se tévé, se rádió. Feltehetően csak az államvédelmi hivatal lehallgatóközpontja. A román diktatórikus állam - akárcsak magyar ikertestvére - gyanakvással, gyűlölettel és félelemmel fogadta Madách felet­tébb aktuális művét. Az ünnepi eseményre Magyarország nem küldte el hivatalos színházi képviselőit Ady városába. Egyetlen magyar irodalomtudós, az evangélikus püspökből Madách- kutatóvá lett akadémikus jelent csak meg, magánemberként, a bemutatón. A püspök urat, a Tragédia rendezéseinek és szövegének jeles szakértőjét annyira lenyűgözte bemutató előadásunk, hogy napokig nem tudott elszakadni a várostól és színházától. Újra és újra megnézte az előadást, amelyben hajdani barátja, Németh Antal szellemét is felragyogni vélte. Féltett kincsem ma is a nagytiszteletű vendég premierajándéka, egy Madách-kötet, amelynek ajánló soraiban 1974. június 7-ét - a váradi bemutató napját - „a Madách-i csúcsmű feledhetetlen új-rendezésű napjává" avatta. Az Új emberben megjelent értékelése az egyetlen jel a Duna-Tisza táján, amely hitelesen tanúsítja, hogy volt egyszer Nagyváradon egy Tragédia-előadás, amely Madách drá­mai költeményét a színpad deszkáján az olvasó szellemi élménye rangjára emelte. Áldom a sorsot, sorsomat, hogy egy emberpróbáló falanszter-világban Az ember tragédiáját Madách Imre és a magunk képére felmutathattam Erdély megrendült magyarságának. Áldom az emlékét hajdani munkatársaimnak, a tehetséges váradi színészeknek, az élőknek és a holtaknak, hogy volt hitük és erejük bebizonyítani a színpadon, hogy Az ember tragédiája a reflektorfényben is a világnak világít rendü­letlenül. 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom