Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 12. szám - Füzi László: Megérkezés: III. rész
Buda Ferenc könyvéről később recenziót írtam, a Szó magában mit ér? címmel, ezzel Feri és a magam egyik legfontosabb kérdését emeltem a címbe. Kecskemétre történt megérkezésünk után nem sokkal interjút is készítettem Ferivel, az interjú a Napjaink 1982. novemberi számában jelent meg, ebből következően legkésőbb szeptemberben készülhetett. A szerkesztőségi magnetofont vittem magammal, aztán pedig próbáltam pontosan leírni a hallottakat, nem nekem való szerep volt ez, nem is tudtam pontosan leírni a magnetofonra rögzített mondatokat, Feri ezeket mindenütt pontosan visszajavította, ekkor éreztem meg, hogy szűkszavú költészete, nehezen megmutatkozó alkata milyen elemi erővel kötődik a nyelvi pontossághoz. 32. A szerkesztőségben ismert írók, irodalmárok közé kerültem. A főszerkesztő Hatvani Dániel volt, a helyettese Szekér Endre, főállású munkatársként dolgozott Pintér Lajos, tiszteletdíjasként Buda Ferenc, Zám Tibor és Sümegi György, s érkezésem után Goór Imre, a megyét Bodor Jenő osztályvezető képviselte, a „vidéki", azaz pesti szerkesztő Kovács István volt. A napi vagy a heti ritmust is nehéz volt értelmeznem, mindenkinek megvolt a maga ideje, amikor bejött a szerkesztőségbe. Akkor még kedd délutánonként zajlottak a szerkesztőségi értekezletek, Zám Tibor ilyenkor mindig ott ebédelt, a bolti papírt kiterítette maga elé az asztalra, rárakta a kiflit, a parizert, ott volt előtte a mindenkori üveg söre, mellette pedig ott voltak a gyógyszerei. Meg kellett szoknom azt is, hogy ebben a körben mindenkinek „neve" volt, Buda Ferenc verseit az egri diákjaim is szavalták, Zám Tibor Bács-Kiskunból jövök című könyvét gimnazistaként, még Sopronba hazafelé vonatozva olvastam, a Flortobágyi jegyzetek című első kötetének legendája volt. Később is találkozom majd ezzel az élménnyel, azokkal kerülök majd személyes, akár baráti kapcsolatba is, akiknek a könyvét valamikor egészen fiatalon olvastam. Nehezen megszokható érzés, alkalmazkodni is nehéz hozzá. 33. írókat ismertem már azelőtt is, hogy a szerkesztőségbe kerültem volna, mégis meglepődtem, amikor az egyik nekünk címzett borítékon feladóként Illyés Gyula nevét olvastam. Később láttam Weöres Sándor nevét, Kálnoky Lászlóét, Határ Győzőét és másokét. Ekkor értettem meg, hogy a legnagyobb költők sem a Parnasszuson élnek, hanem hús-vér emberek, akik nemcsak a műveikben, hanem hétköznapi életükben is léteznek. A művet eddig a pillanatig az élettől elvonatkoztatva szemléltem, akkor, abban a pillanatban, amelyikben Illyés Gyula nevét a borítékon megláttam, értettem meg, hogy a művészet az élet része. Az életből nő ki. 49
