Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Mindig a múltunkon járunk: Sándor Ivánnal beszélget Ménesi Gábor

nyomában lépked. Idézem Az Argoliszi-öböl első mondatát: „A szokásos időben rendelkezésre áll a szoba, üzente Nikosz Tolonból." Tehát már az első regényoldalon bevezeti azt a fogalmat, amely a mű egészén végighúzódik. Hogyan értelmezhetjük azt a bizonyos szokásos időt?- Már a pályakezdő munkákban is a jelen és a múlt egymásra rétegeztetése foglalkoztatott. Mindig a múltunkon járunk. Azok is, akik azt hiszik, hogy nincs múltjuk. Foglalkoztatott, hogy a zsákutcás magyar történelemben a regényalakok sorsa ebben, az ily módon szokásos időben alakul. Ehhez az agresszív fogalomhoz hasonló szubverzív meghatározás, amit epikai térfogalomként szakadék térnek nevezek.- Úgy látom, a könyv egyik lényeges problémája a szellemi ember léthelyzete a szimuláció korában. Azonban nemcsak a szóban forgó mű állítja fókuszba ezt a megkerülhetetlen kérdéskört, hiszen nemrégiben napvilágot látott Gábor Miklós-könyvének (Hamlet visszanéz) megírásakor ugyancsak a művész és a korszellem viszonya érdekelte. Eszembe jut korábbi esszéinek egyik gondolata, mely szerint annak, aki a mélyben rejlő problémákat kísérli meg felszínre hozni, a gyanúval és az önkorlátozással kell szembe néznie. Milyennek látja a szellemi ember ezredfordulós helyzetét?- Sokfélének. Mindenekelőtt tanácstalannak. Kételyekkel telinek abban a tekintetben, hogy a megszólalásoknak lehet-e még visszhangja. Mert valójában nem lehet! Másfelől önérdeket hajszolónak, a szembenézéstől menekülőnek, besimulónak a szimulációs trendbe. A korszak hívja elő ezeket a magatartásokat. Kölcsönösen vallanak egymásra. Minden korszak megnyitja a maga kelepcéit. A magyar történelemben-irodalomban azoknak, akik a szakadék mélyére pillantottak-pillanatanak, szembe kellett-kell nézni például a „nemzetietlenség" hiteltelen, gonosz vádjával a tizenkilencedik század közepe óta. Korábban a hatalmi súlyok határozták meg az önkorlátozás mértékét, ma e „mellé" belépett a piac eltérítő hatása is. Vannak ugyanakkor kevesek, akik rálátnak arra, mit jelent a krízispontsorozat, amiről már beszéltünk. Tudósok, írók, esztéták, bölcselők, színházi emberek, filmesek, festők. Elsősorban a műveik beszélnek. Ritkán az állásfoglalásaik, esszéik is. Az uralmi törekvések, a piaci hatások, a „minden más, mint ami" hullámai radikális erkölcsi-tudományos-művészi koncentrációt kívánnak.- Készülő regénye (a Hajnaltól hajnalig) az első világháború öt különböző színterén játszódik, s - miként a címből is következik - alapproblémája éppen a történelem téridejének körforgásossága. Nyilvánvalóan nem véletlen a témaválasztás, hiszen tudjuk, hogy a napjainkban is továbbélő XX. század traumáinak kezdőpontja az első világháború volt. Beszélne a formálódó mű koncepciójáról? Milyen poétikai alakzatok bizonyulnak alkalmazhatónak az említett dilemma regénybeli exponálásához?- Szeged mellől, Tápéról indul el egy éppen érettségizett fiatalember 1914. július végén Párizsba, iskolai jutalomútra. Belesodródik a kirobbanó francia-német háborúba. Négy további európai hadszíntéren hajszolja végig a sorsa. Pusztulás-pusztítás. A nemzetek közötti gyűlölködés, brutalizálódás a történelem elrettentő körforgásában. A tempó: mint a szakadatlan lovasrohamoké. Az elföldeletlen holttesteknél riasztóbban a gyilkolás hét- köznapisága. A parancsnak való alávetettségben a személyiség elporladása. Utazásindítás a századéjszaka mélyére. A harmadik személyt használó elbeszélő hangjának, az egyes szám első személyű narrációnak, a dokumentum és fikció közös nyelvi regiszterekben való alkalmazásának együttese segít ebben. Próbálom egységes kompozícióba foglalni azokat a poétikai lehetőségeket, amelyeket korábbi regényeimben kipróbáltam. Kedvemre való, évekig tartó munka. Az expozíciót és a kísérő regénynapló kezdetét - az utóbbit itt a Forrásban - mostanában publikálom.

12