Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Füzi László: Megérkezés: II. rész
Az utókor már csak ennek a szövevénynek a részeként értelmezhet egy-egy lapot, s csak ezt teheti a lapokban megjelent írásokkal is. 29. Akkor, amikor mindez megtörtént, elégedetlen voltam magammal, azt szerettem volna, ha jobban a történések közelében vagyok, ha írok valamit, mondjuk az iskola kapcsán, az megjelenik a Mozgó Világban, s így tovább. Most viszont azt látom, hogy fölösleges volt az akkori hiányérzetem, hiszen mélyen megéltem azt az időszakot. Akkori olvasmányaim máig bennem élnek, s ez már biztosan így is lesz addig, amíg élek, ráadásként pedig a munkámba is beépítettem azt, ami az olvasottakból beépíthető volt, nem beszélve arról, hogy számos írást megbeszéltem kollégáimmal, barátaimmal. Emlékszem, az esti vonattal mentem vissza Pestről Egerbe, Füzesabonyban, ahol ha nem közvetlen vonattal mentünk, át kellett szállnunk az egri vonatra, Lengyel Lacival, a múzeum művészettörténészével találkoztunk, azonnal a Mozgó Világról beszélgettünk. Jocival a Mozgó minden fontosabb írását megbeszéltük, Lőkös Istvánnal, a délszláv irodalmak kitűnő ismerőjével, aki akkor már a debreceni egyetemen tanított, a Széchenyi utca és a kollégiumi feljáró találkozási pontján beszéltünk a lapokról, Simonffy András könyvének részletei az Életünkben jelentek meg, minden részletről szót váltottunk, itt, az utcán mondta nekem, hogy szerinte a Kádár-rendszer ötvenhat legfőbb törekvéseit megvalósította, ezzel a magam kicsi tudásával, mert ötvenhatról akkor még keveset tudtam, vitatkoztam. Szabó János Győző, Ági múzeumi „főnöke" a Szolidaritás megalakulása után elment Lengyelországba és Szolidaritás-jelvényeket és Szolidaritás-plakátokat hozott be, Ilia Mihály folyamatosan informált az irodalmi élet történéseiről. Jártam a FIJAK, majd a JAK üléseire Pestre, sok látogatónk jött, Varga Pistával az irodalmi lapoknak, az Alföldre, a Forrásra és a Tiszatájra emlékszem, irodalmi estet rendeztünk a Művelődési Házban, szóval egy pillanatig sem mondhatom, hogy elszigetelt életet éltünk. Elképzelhető, hogy Lőkös István a beszélgetés során Végh Antal mondataira utalt vissza. Ezeket az elhíresült mondatokat Végh Antal Hatvani Dánielnek mondta egy interjúban: „S van aztán még egy iszonyatos tabu, melyről nem tudni pontosan, ki minősíti annak, talán senki, csak úgy bennünk él, hogy 1956-ról még mindig egy mukkot se... Holott rendkívül fontos történelmi pillanat volt. Nem arról beszélek, hogy azt vitassuk meg: forradalom volt vagy ellenforradalom, hogy meddig volt jóindulatú kibontakozás, mitől vált ellenforradalommá, hanem egyáltalán a vele való foglalkozás hiányzik. Mert az nem igaz, hogy a huszadik században az egyik legnagyobb tragédiája volt a magyar társadalomnak. Szerintem ezt már kellő távlatból meg lehet ítélni. Én ennél sokkal 'mere- dekebbet' állítok: a magyar történelemnek 1956 volt az egyetlen győztes forradalma. Győztessé tette mindaz, ami az 'események' után történt, a konszolidáció időszakában. És ami azóta történt! Hát erről is beszéljünk, de nyíltan ám, mint ahogy a demokráciában szokás beszélni a történelemről, ahol is mód van a vélemények és ellenvélemények ütközte78
