Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Hevesi Andrea: Kőszeghy Péter újabb könyve Balassi Bálintról
mégis tudományos alapossággal. E történeti ismeretek nem mentesek a legapróbb kultúrtörténeti hozadékoktól sem, példának okáért megtudhatjuk, hogy a gönci hordó Dobó István idejében válik „lengyel területen olyan mértékegységgé, amelyhez a lengyel polgárházak pincenyílásai igazodnak", ami egyébként körülbelül 186 literes. De magyar fordításban olvashatjuk a pozsonyi kamara 1570. március 10-i jelentésében azt is, hogy fogságából hogyan szökött meg egy árnyék- széken át Balassi János. A kötet nagy erénye, hogy a szerző leszámol a Balassi életét övező mítoszokkal, legendákkal, pletykákkal, ám ez egy pillanatig sem jelenti az életrajz unalmassá, fordulatoktól mentessé válását. A szerző többek között rámutat annak a „Szép Mesének" a hamis voltára, mely szerint Balassi ágyúgolyó általi sérülésbe halt bele, s teszi mindezt a puskagolyó okozta sérülést említő források közlésével. Az ehhez hasonló pontosítások alapgondolata, hogy ,,[a] szerzővé, nagy szerzővé, első magyar költővé avatódás folyamata, azaz Balassi megalkotása, évszázadokig tartott". Olyan gondolat ez, melyet szem előtt tartva megérthetjük, hogy miért is fontosak a filológiai adatok: a szövegek értelmezéséhez nélkülözhetetlen a szerzőről, a műveiről és az ezek között kialakított (gyakorta csupán vélt) kapcsolatokról lerántani a leplet. Elgondolkodtató, hogy ezáltal az irodalomtörténész egyik fő feladatává válik az előző korok irodalomtörténészeinek, értelmezőinek munkásságát kritikával illetni. A szerző megemlíti, hogy az életrajzírók általában bagatellizálják Balassi Sommemé-féle kalandját, annak ellenére, hogy ezt Kőszeghy maga is megteszi: „De a lényeges, a személyiséget jellemző azonban mégiscsak az, hogy Balassi Bálint, feltehetőleg kissé kapatosán, s visszaesőként (hajniki paplány) nem riadt vissza a (mégoly szelíd) nemi erőszaktól, ilyesmit a kortársaktól, a vele egyívásúakról, mondjuk a Dobó vagy Zay fiúkról, vagy akár öccséről nem őrzött meg az emlékezet." Ám ezek a megnyilvánulások, kiszólások, véleményem szerint, egy a Balassi életét kutató, azt a lehető legapróbb részletekbe menően ismerő személytől megbocsáthatóak. Kőszeghy kötete maximálisan megfelel (a már említett népszerűsítő mellett) a tudományos életrajzírás minden követelményének is, mi több, olyan új elképzeléseket is felvet Balassi életével és életművével kapcsolatban, melyek eddig a szakma számára ismeretlenek voltak. A szerző fent említett, a Balassi Kiadónál 2008-ban megjelent monográfiájában közölt új adatoknak (egy- egy Balassi életével kapcsolatos vitatott biográfiai adat esetében), saját vélemény megformálásának a kötet éppúgy teret ad, mint a Balassi-életmű újszerű értelmezésének. (Felteszem, ezek az életművet érintő adatok még kidolgozottabb, részletesebb formában olvashatóak lesznek a monográfia második részében.) Az életrajz kapcsán mindenképp megjegyzésre méltó, hogy az egyéni elképzeléseknek teret adó részek közül igencsak felkeltheti a szakma érdeklődését az a 2008-as monográfiában szintén tárgyalt felvetés (itt: A Dobó-Balassi-féle összeesküvés című fejezet), melyben a szerző határozott álláspontja, hogy a Lengyelországba menekülő főurak „nem hazát, nem lakhelyet, hanem politikai status quot akartak váltani". Kőszeghy vélekedése szerint ,,[a]z erdélyiekhez való átállás vádja esetükben [értsd: Balassi, Dobó, Homonnay - H. A.] bizonyosan hamis. Minden valószínűség szerint Habsburg-trónfosztásban és lengyel-magyar perszonálunióban gondolkodtak mint távlati célban". Határozott álláspontot képvisel a szerző a téren is, hogy volt-e magyar előzménye Balassi költészetének; válasza pedig egyértelmű igen. Ezt elsősorban a Balassi kortársaitól, illetve közvetlen Balassi halála utáni időkből fennmaradt szövegek Balassi-típusú udvarló-lírájának ismeretére alapozza. (Ne feledjük, hogy mai ismereteink szerint Balassi szerelmes verseinek nem volt nyomtatott kiadása a költő életében.) Szorosan ide kapcsolható, hogy Kőszeghy, szándéka szerint, nem akar döntést hozni a Pataki Névtelennek tulajdonított Eurialus és Lucretia szerzőségi kérdésében, olvasatában mégis a Komlovszki Tibor által összegyűjtött érvek helyeslését, azaz Balassi szerzőségének sejtetését vélhetjük érzékelni. A szakmai vitákat ismertető, mégis önálló állásfoglalástól sem mentes részek közé sorolhatjuk a Balassa-kódex és a Maga kezével írt könyv esetleges tervezett kiadástörténetének elemzését, mely során a szerző egyértelműen a Vadai István-féle felfogás mellé áll: „a Balassa-kódexből a 101-116. lapig terjedő részt egészen egyszerűen tépjük ki!" Tehát véleményük szerint a tíz istenes ének - melyből nyolc a kódexbe nincs bemásolva, csak utalás van a meglétükre - nem alkot megkomponált sorozatot. 126
