Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Aczél Géza: (szino)líra
Aczél Géza (szino)líra torzószótár adminisztráció be vagy papírhegyekbe zárva ez minden piszkos hatalomnak a vágya mióta a kontraszelekciós játszma politikává nemesedett először csak roppant mamutok mögül leselkedett rapszodikus mozgásteredet jelentve valahol az ágyéktakarós fontos köcsög később hamisan kongó rozsdás vasakban úgy tett mint ki ütközött ki vitte tovább méltatlankodó szavad ha bősz tanácsadóktól elbabrált lovad döcögősét botolván a kurzusra fogtad vagy ha a protekciós ágyúk telt golyója hátrafelé pottyant a megrendelő elnéző mosolyától s te virtuális lény ki azt hitted egykor hogy a huszadik századra vágyói kaptad az orosz és porosz típusú csinovnyikokat poros aktáikban megrohadt minden megkívánt lendület és mire beértél a szenzuálisan tapintható zónákba volt itt minden ávós kényszer naiv álmokat tápláló szédület s az idő gyors múlásának elfogyó hite csak nem értette senki se hogyha a szellem némi tévutakkal egyre jobban fénylik miképp nem jutunk az adminisztrációmentes ősboldog egészig hol kalandorok zugügyvédek percemberek nem osztják a mérgezett igét s a naplementében egy csöndes fa árnyéka a legszebb menedék adói ha nincs adó nincs miből lopni innentől nem tudom mire jó egy lyukas zseb egy lyukas zokni amit már senki sem fog kimosni legföljebb hetekig kigörbül belőle egy horgos ujj talán csak tapsikoló töltelékként a lét elgyötört hordáraként maradsz legalul mivel a mindenkori piócák matériára vágynak ezért az anyagszerűség kikerülhetetlen kéje a boldogságnak miközben vak erők igencsak tolnának az elvont szférák felé nagy ellentmondása ez régóta az eszmeileg alig emésztett trendnek mert amíg ők a szerves és szervetlen vegyületeken összevesznek te hiába lóbálod a mindenkori misezászlót hasznuk legfeljebb annyi van belőle hogy addig sem nézel oda míg átsuhan fölötted idióta pártbeliek fölényes mosolya vagy megakad torkodon a száraz úrvacsora és laikus testvérként azt hiszed valami szent ügynek részese voltál mikor pedig már kezd bulvárosodni benned az eszmei oltár általában a felismerés késő ahogy tudva vagyon egy nyugalom vár a végső és támadó karod véznán leengeded összekotrod magad körül a maradék szeretetet és kialszik benned a bosszú hisz a szenvedés még hosszú és végre mindenki beledől 53
