Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 11. szám - Fekete J. József: A rend keresője: Buda Ferenc köszöntése
dolgos kezek és a szegények birodalmaként éli meg a természet minden adományát: „kavargó nyugalom gond- / terhelt kicsi ország, kímélettel / körülhatárolt birodalma / só-lepte szorgalomnak", ugyanakkor a kert a „takarékosok tőkéje, /gyermekkor tenyérnyi dzsungele", illetve: „leigázott növények rendje, / szelíd szövevény"; „földtől lopott parányi haszon / lelőhelye, szegénység címere”, a kert szinte minden, ami a modern kor magányosainak, a falusi és a tanyán élő emberek behatárolt világát jelenti. Egyetlen dolog nem lehet, nem szabad, hogy azzá váljon a kert: a kivonulás terepe, az elrejtőzés zuga, az öncélú bíbelődés terrénuma, a nemvállalás menedéke, vagyis a költészet köldöknéző metaforája. A forradalom idején, majd a bebörtönzés során a verseket szülő zaklatottság nyomába a nagy ívű indulat és a hosszan kitartott hang kerül, a rövid(ebb) darabokat és töredékeket hosszúversek követik, olykor fennkölt hangon, olykor a narratív, folyamatos időrendiség köré épülő, ismétlődésekkel nyomatékosított, áradó versmondatokból építkezvén, a sodró beszédfolyamból minduntalan bámulatos metaforák, „villámló szavak" buknak elő, minduntalan emlékeztetve és figyelmeztetve az ember parányiságára és a világ (értsd: természet) végtelenségének felfoghatatlanságára, amihez csupán alázattal lehet/szabad közelíteni, különben a világot működtető roppant, és az ember iránt közömbös erők szertelenségükben összeroppantják az egyént. Sorsa az lesz, amit nemtelen (ember) társai szántak neki, de a „leszegett nyakú konokság"-ot, a költő természetét ember nem törheti meg. Az olyan típusú költőknél, mint Buda Ferenc, a vallomásosságot referenciális értelemben kell értelmezni, a líra szorosan és hitelesen kötődik az életrajzhoz, valós események tevődnek át a vers érzelmi-megjelenítő síkjára. A korai versek csillaglángolása, a fenyegető természeti erők megnyugvása után a falu válik a költő egyszerre látomásos és valós témájává, a természet képei szociográfiai tartalmakkal töltődnek föl. Huszonnyolc éves ekkor a költő, a versében a korábban frekventált csillagok szó helyére a kutya helyettesítődik be, amit még akkor is villanyéllel üt gazdája, ha éppen tolvajt riaszt el csaholásával, s ebből a kutyából lesz egyedüli társa, akivel megosztja lakásának magányát. Harmincesztendős, amikor a „csillag" újra megjelenik a versében, ekkor azonban már nem a forradalom, az ifjúi tűz, vagy a távolra vágyakozás metaforájaként, hanem - érdekes módon - a végzet, a pusztulástudat „kurta szigony "-akérú értelmezhetően. Egyik nagy életösszegző verse, a Szólaljatok, kezdetű vagy című (a vesz- sző is a címhez tartozik) költemény, amely már nem említi a börtönt, de újra problematizálja a haza, majd az otthon kérdés- és témakörét, miközben számot ad a költő addigi élete (28 év) megpróbáltatásairól. Ugyancsak hasonló elszámolást végez a Lennék kisgyermek című versében, ahol a komorság inkább a hangulatban, mint a képekben jelenik meg, a múlttal szembeni elszámolás lezárult, a megpihenés, a játék, az önfeledt felszabadultság idejének kellene következnie, de hiába óhaj, hiába fohász, a költő keze nem áll játékra, a vér metrumot, a szív ritmust diktál, a megpihenés nyugalmát földörömböli a tenni akarás heve. Tényleges felszabadultsággal szinte csupán a gyermekversei között találkozunk. 29
