Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Pienták Attila: Első vérig: (Nyilas Atilla: Az Egynek álmai. Álmoskönyv)
kivetítő vizionarizmussal, mint Vörösmarty, Petőfi és Ady, illetve introvertált, a lelki laboratórium bezárt ajtajai mögött pedánsan méricskélve, mint Arany, Babits és József Attila. Mindegyikük mondhatná, Kosztolányival: „Szavam, ha hull, tömör aranyból / érem. / Mindegyiken képmásom, mint királyé / s a peremén / a gőgös írás: / én." Nyilas új könyve itt üt rést a poétikai hagyományon. Természetesen nem arról van szó, hogy a költő egy másik személy bőrébe bújik, s mintegy „helyette" írja a verset, alkotja az illető álom-versét. Nem, itt merészebb dolog tanúi vagyunk: „álmoskönyv", de „Nyilas Atillától". A másik valós személy álmát kitudván maga bújik belé ebbe az álomba, s ezzel - bizony: óhatatlanul! - a másik személyiségébe is, egyben a másik személyiségét is átfuttatja a sajátjáén. S mivel ez a másik nem fikcionált, tehát súlytalan személyiség (mint például Weöres Sándor vagy Kovács András Ferenc esetében), hát senki nem állíthatja, hogy ezúttal nincs tétje a művészet játékának. Azért mondjuk: Nyilas a költészet fölfedezetlen tengerein hajózik, tehát veszélyes vizeken evez. A veszély, művészi szempontból abban áll, hogy ha csak már ezzel a kötetével nem ért el odáig, melyikkel jut el ahhoz a ponthoz, amikor már nem is művészetet művel. A művészet súlytalan, tét nélküli, egyetlen célja a szórakoztatás (az illékony katarzis sok színéből bátran válogatva), Nyilas újító alkotói eljárásmódjában viszont könnyű észrevenni, hogy immár vérre megy a játék. A játék pedig sohasem megy vérre, mert akkor már nem játék - a művészet pedig mindig játék. Meggyőző, ahogyan a Sanzon-töredék, a maga tinglitanglis módján tudomásul venni látszik a fentieket: Beszállunk egy időgépbe, és elrepülünk a Boldog Végbe. Az álom ez az időgép, és maga az álom a Boldog Vég. (Örömünkre a jóféle nyilasi rock 'n' roll költészet szólal meg itt -1. (sugar)free című kötetét -, akár az eddig másként ismerős Lázbeszédben, vagy a nagyon lennonos A szupervizorban.) Már embert próbálóbb olvasmány A sellő hosszú három szakasza epikus küszködésével, és a megunhatatlan Bordélyházban, mely a kötet kijelölt poétikai turistajelzése (talán pontatlan így, Nyilas nem ennyire szigorú, egyáltalán: jó tudomásul venni, hogy a szerző tisztában van újító jelentőségével, de csak amennyire ez elegáns) nélkül is a klasszikus álom-versek közé tartozna. Ideje is feltenni a kérdést: van ilyen kategória? Alom-vers? Mi a kritériuma, ha van? Kubla kán tündérpalotát épített Xanaduban - ez feltűnően nyugodtan van kijelentve, mintegy a miheztartás végett, s meglehetősen sok álom-vers felütése követi mintáját. Nyilas is alkalmazza, így, találomra kiemelve, a Projekció, Az utazás vagy a Szabadtéri sakk esetében. De ez halovány fogódzó csupán, s úgy gondoljuk, amint az Álmoskönyv formai, tematikai, képi tarkasága önmaga igazolja, úgy a világirodalom sem illusztrál másként: felesleges egy ilyen vers-kategória elméleti kreálására tett kísérlet. Nyilas egy ponton próbálkozik bizonyos rendszer kialakításával, ez pedig a verseknek a tartalomjegyzékben tematikusnak tűnő alcímbesorolása. A versek mini ciklusai azonban a kötetben nem maradnak együtt, egybeolvasásukhoz a tartalom oldalszámait kell figyelembe venni. Úgy érezzük, ez a megoldás nem tesz hozzá jelentős mértékben a kötethez, igaz, nem is zavaró - magunk leginkább az egyes verseknek a szerző általi olvasatára vélünk következtetni belőle. Ismételjük: ez a kötet túllép azon, hogy egyes verseit ízlelgessük, méricskéljük, noha jólesik az is. Helyette egy viszonylag ritka irodalmi jelenségre kell felfigyelnünk, arra, hogy a szerző radikális poétikai aktusával kilép a művészet keretei közül, alkotói eljárása életté és valósággá válik. Az élet pedig sebezhető, s Isten a tudója, hány vércsepp hullt eddig, s mennyi fog Nyilas veszélyes lelkigyakorlata nyomán. Ezen a ponton minden a szerző intelligenciáján múlik. Közeli példát említhetünk: Bret Easton Ellis, miután életre hívta papíron túlmutató hősét az Amerikai psychóban, nem véletlenül írta meg tizennégy évvel később Holdparkjábm, sutácskán és esendően, a mesés föloldást, önmagát is beleértve mindenki megnyugtatására. Különös kíváncsisággal várjuk Nyilas következő kötetét, mert - nem árt még egyszer hangsúlyozni - pályája eddigi legjobb és legfontosabb könyvével nagyon veszélyes vizekre tévedt. (Miskolc, Szoba Kiadó, 2008) 105
