Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Pienták Attila: Első vérig: (Nyilas Atilla: Az Egynek álmai. Álmoskönyv)
Pienták Attila Első vérig (Nyilas Atilla: Az Egynek álmai. Álmoskönyv) Nyilas Atilla 2008-ban jelentette meg kilencedik kötetét Az Egynek álmai. Álmoskönyv címmel. (A gyönyörű kiállítású könyv - külleme Teliinger András munkáját és persze Szabó-Lencz Péter festményét dicséri - némileg elbizonytalanít ugyan, de nem zavaróan: a borítón Álmoskönyv Nyilas Atillától szerepel, a kolofonban pedig Az Egynek álmai, avagy Álmoskönyv. Versek Nyilas Atillától, ám e játék szép és szellemes.) Ez esemény. Nyilas világéletében kísérletező hajlamú költő volt s recenzens, megvallja, hogy örvendetesen gyakran publikált köteteit vegyesen fogadta, hol (nagyobb részben) elismerően, hol (ritkán) fanyalogva. Most különös dolog történt: az Álmoskönyv mintegy visszamenőleg értelmezi át a nyilasi életmű percepcióját. Kísérletezései, furcsa, olykor bizony meddőnek ható újításai ebben a kötetben olyan tökéletes és átütő poétikai formává sűrűsödtek, mely tökéletesen új szemléletmódot, ha tetszik paradigmaváltást realizál költészetünkben. Nagy szavak mind, de kijelenthető, hogy e kötet ismeretében másként lehet verset írni ugyan, de a Nyilas által megnyitott poétikai eljárást figyelmen kívül hagyva, ahhoz képest a saját költészeti irányt valamiképpen nem deklarálva már nem. Voltaképpen egyetlen fő okban áll az Álmoskönyv fordulata: a megvalósított ötletben, a kimunkált szemléletben, a megcsináltságban, amit másként újító poétikai aktusnak is nevezhetünk. Kötetekben másfél évtizede inkamálódó művészetét figyelemmel kísérve többször leírtuk már, hogy a szerző a benne eredendően meglévő sajátos költői potenciált miként kamatoztatja szövegeinek egyre magasabb szintjein (ez a territórium-hódítás úgyszólván kötetről kötetre kimutatható), a korai szóviccektől a szintagmatikus és mondatszint félreismerhetetlen markírozásán át a jellegzetesen nyilasi versépítés, majd vershangulat kimunkálásáig, utóbb a bonyolult kötetkompozícióig. Innentől logikus és voltaképpen kiszámítható volt, amit azonban nem lehet kiszámítani mégsem: hogy a költő egész tulajdon poétikája válik eddig kimondatlan dolgokkal teljesebbé, és - hiszen a jubilációra éppen ez ad okot - egyszersmind mássá. A helyzet ugyanis az, hogy Álmoskönyvével Nyilas nemcsak saját költészetét haladta meg, még csak nem is egyedül saját poétikáját, hanem a magyar költészetét úgy, amint van. (Irodalmi gondolkodásunk és kritikai életünk elmaradottsága kényszerít hozzátennünk: a meghaladás a latin qualitas és a magyar minőség szó árnyaltabb jelentésében értendő.) Nyilas ezúttal álom-verseket, álomból való verseket, avagy álmokról szóló verseket közöl, ismerősökéit, közelállókéit, ritkásan a magáét. Minthogy nevünk kinyomtatva áll a kötetben, nem hallgathatjuk el: a szerző gyűjtötte az álomleírásokat, melyekből verseit írta. Remek ötlet. De vajon csupán ötlet? Az elmúlt század borzalmas zeneműve (már ami a lelki életről szőtt makacs fantazmagóriák harsogását illeti) Freud Alomfejtésével vette kezdetét - Nyilas könyve ennek a ricsajnak szép, lágy és csúfondáros kadenciája. És ne kerteljünk, hiszen máskor is megírtuk már: az irodalom vüága tűnőfélben, az új század a mozgóképé (napi gyakorlatunkra ne tekintsünk: eddig nem is sejtett mozgóképeké, mindennél kábítóbb virtualitásoké), s lám, az ízig-vérig költő Nyilas új kötete is efelé mutat, minden kinézis legmagasabb szintje, az álom megidézése révén. Irodalomtörténészek számára nyilván eminens feladat lesz kinyomozni, vajon a felkérés nyomán született álomleírásokat miként s mennyire transzformálta verssé a költő. Itt és most nem ez a fontos. Itt és most az a fontos, hogy egyáltalán merte továbbálmodni az álmokat. Nem csupán művészi, de tagadhatatlanul emberi bátorságra is szükség volt ehhez. Mégpedig fantáziadús bátorságra. Meglehet: a költészet álom. Akkor hát: álmokból álmot? Nyilas, úgy véljük, a költészet fölfedezetlen vizein hajózik. Nem abban az értelemben csupán, amennyiben minden vers ismeretlen vizekre evez, s a maga tengeróceánja titkos szigeteinek privát felfedeznivalóihoz kínálja kulcsul önmagát, hanem tisztán poétikai értelemben, a vers megcsináltságának szempontjából. Irodalmunkban sokan többféleképpen álmodták tovább saját álmaikat1, alapvetően kétféle, a lelki alkatból következő módon: extrovertált, 1 Az álmaikat álmodó magyar költőkről beszélünk, nem a teljes magyar költészet primitív kettéosztásáról. Vannak például szemlélődő költőink is. 104
