Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Hell Roland: Életútinterjúk a Kádár-korszak néhány vezető politikusával
1913-ban született az első nővérem, Emíliának hívták, és 1932-ben az öcsém, Dezsőnek hívják. Kilencen nőttünk fel. Gyermekkorom mezőgazdasági napszámos munkával, meg néha libapásztorkodással vagy kanászkodással telt. Földünk nem volt. Egy szerény másfél szoba-konyhás vályogból készült parasztházunk volt, abban nőttem föl. A testvéreim is paraszti munkát végeztek. Részese voltam az úgynevezett feudális ledolgozó rendszernek, ami azt jelentette, hogy ha vállaltunk kukoricaművelést, ott kapáláskor lókapázni kellett a kukoricát. A lókapázás és más mezőgazdasági, lovakkal végzendő munka ellenében napszámot kellett tölteni a ló tulajdonosának. Ez lehetett kaszálás, mákkapálás vagy más betakarítás.- Szülei elkötelezettek voltak-e politikailag?- Nem. Egyik sem. Szegényparaszti emberként politikával nem foglalkoztak. A család eltartása, a gyerekek nevelése volt a fő tevékenységük. Édesanyám a kilenc gyerek nevelése mellett vállalt varrást, mosást, szövést, amikben persze a gyerekek is igyekeztek segíteni.- Játszott-e valamilyen szerepet életében a vallás, részesült-e vallásos neveltetésben?- Református volt a családunk. Érdekes, hogy szüleim nem voltak templomjáró emberek, de azt megkövetelték gyerekkorunkban, ifjúkorunkban, hogy a vasárnapi istentiszteletre elmenjünk. Ez főként a délutáni istentiszteletet jelentette. Az általános iskolában volt hitoktatás és a vasárnapi iskolában egy órán át megtanították nekünk az Újszövetséget. Minden héten vasárnap délután egy órakor vasárnapi iskolába kellett menni, és ott egy órán át főként az Újtestamentumban taglalt ismereteket tanultuk.- Ónt vagy családját érte-e valamiféle közvetlen represszió vagy hátrány 1945-öt megelőzően?- 1943-ban engem igen. A vasárnapi iskola előtt fáradtak voltunk, mert különböző emberek, a pap, meg a jegyző földjein éppen vasárnap délelőtt kellett dolgoznunk. Ezért dacból mi, fiúk nem mentünk el a vasárnapi iskolába, hanem felmásztunk az iskolaudvaron a fára és ott vártuk meg, míg az óra véget ért. Fél háromra kellett a templomba délutáni istentiszteletre menni. Mentünk a templomba és énekeltük, hogy „Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre, úgy elszállok mint a fecske, magasan a levegőbe". Ennek az lett a következménye, hogy az istentisztelet után, a jegyző felesége volt a tanítónőnk, bezártak minket a község jégvermébe. Ott a csendőrök faggattak minket, hogy miért ilyen nótát énekeltünk stb. Mikor a szülők megtudták, hogy bezártak bennünket, hat óra körül engedtek ki minket, tiltakozásuk hatására. Nem volt rendbontás, csak a községi jegyzőt meg a bírót kérték, hogy ne bántsák a gyerekeket. De egyébként semmi más represszió a családomat nem érte. Annyi talán még hozzátartozik, hogy 1944 nyarán, júliusban, három bátyámat mint leventét elvitték. Az volt a szöveg - sajnos a falu jegyzője, ezt később tudtam meg, nyilas párttag volt -, hogy az oroszok elől viszik el a felnőtt férfiakat. (Egyik bátyám sem volt még katonaköteles korú.) Két bátyám karácsony körül érkezett haza, majdnem 4-5 hónapig távol voltak, és a középső bátyám pedig csak 1945 májusában. Azt várták, hogy majd keletről jön az oroszok támadása, és kihajtottak bennünket lövészárkot ásni, ami majd védte volna a falut. De tévedtek a falu vezetői, mert pont fordítva, másik irányból jött a támadás már 1944 októberében.- Tagja volt-e ifjúsági szervezetnek?-1944 előtt nem, illetve levente voltam, kötelező volt leventének lenni, talán két évig. Ez azt jelentette, hogy 1943—44-ben például fapuskával gyakoroltattak bennünket és meneteltettek. Továbbá az akkori vezetőkről és a kormányzóról és feleségéről bizonyos ismereteket 79
