Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Ferkov Jakab: Két csongrádi volt hadifogoly vallomása
Ferkov Jakab Két csongrádi volt hadifogoly vallomása Magyarország második világháborús embervesztesége mintegy 700-750 ezer főre tehető. Ennek több mint egynegyede, hozzávetőlegesen 200 ezer fő, különböző szovjet kényszermunkatáborokban, vagy a kiszállítás alatt a romániai tranzittáborokban halt meg vagy tűnt el. A hazatérők lelkének mélyén pedig ott szunnyadtak, vagy inkább szorítottak az átélt események lenyomatai, amelyeket azonban nem mondhattak ki, mert nemcsak vesztesek, hanem az új politikai rendszerben immár „bűnösök" is lettek. Bár az utóbbi időben sorra nyílnak meg a levéltárak, és számos eddig szigorúan titkolt adat kerül napvilágra, azok az emberek, akik egykor átélték a fogolytáborokat, egyre kevesebben vannak. Pedig az általuk elmondottak sokat segíthetnek a múlt tisztázásában sőt, gyakran élesebb és mindenképpen hitelesebb képet nyújtanak bármilyen statisztikánál. Mert a kimutatásokat gyakran kozmetikázták, az előírások és utasítások csak papíron léteztek, a gyakorlatban ritkán tartották be őket, és a foglyok sorsa, túlélési esélyük attól függött, hogy a Szovjetunió mely területére, melyik táborába kerültek, milyen munkára kötelezték őket, milyen volt a lágerparancsnok jelleme, az őrség viselkedése, mennyi lehetőségük volt a találékonyságra, és nemritkán csak a vak szerencsén múlott a sorsuk. Dolgozatomban két olyan csongrádi illetőségű hadifogoly elbeszéléseit teszem közzé, akik mindketten szovjet fogságban voltak, de más-más körzetben, illetve táborban. Bár az idő begyógyítja a sebeket, és az emlékek közül csak a szépek maradnak meg, ám a két elbeszélésből mégis kitűnnek a rossz élmények is. Az átéltek lelkűkbe mélyen benyomódtak, és ezek a lenyomatok akarva vagy akaratlanul, de az emberekhez, a társadalomhoz való későbbi viszonyulásukat, jellemüket - véleményem szerint - erősen meghatározták. Élményeikről a hangfelvételek 1995 nyarán készültek, és Csongrádon a Tari László Múzeumban vannak archiválva. Mielőtt rátérnék a két elbeszélésre, megpróbálom röviden összefoglalni azt, amit a szovjet hadifogolytáborok létrejöttéről, azok rendszeréről, a rájuk vonatkozó utasításokról, előírásokról, a bennük folyó életről és a hadifoglyok számáról, illetve a magyar hadifogolylétszám alakulásáról tudni lehet. Mindezt főleg a Varga Éva Mária főszerkesztésében megjelent Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban című dokumentumgyűjtemény alapján teszem. A bevezető talán érthetőbbé teszi a két egykori hadifogoly elbeszélését, avagy fordítva is igaz: az általuk elmondottak teszik hitelesebbé és mélyebben érthetőbbé a bevezetőben összefoglaltakat. A hadifoglyokra vonatkozó 1927. évi genfi egyezmények kidolgozásában a Szovjetunió nem vett részt, és nem is írta alá azokat. Csupán az I. számú egyezményre vonatkozó deklarációt írták alá 1931-ben, s ezzel 1932-ben a Szovjetunióban is életbe lépett a „hadra kelt seregek sebesültjei és betegei helyzetének" javítását szabályozó egyezmény, míg a hadifoglyok bánásmódjáról rendelkező II. számú egyezményt a nemzetközi jogban pél64
