Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Füzi László: Megérkezés I. rész
Ezt sem éreztem, az éppen ezerkilencszázhetvenkilenccel kezdődő sűrűsödési pontot. Elvonultunk Egerbe, s közben nem éreztük, hogy valami más lesz majd az országban. Lehet, nem az országban, hanem az irodalomban. Új hang, a korábbinál követelőbb hang jelentkezett az irodalomban, ha nem is egyik pillanatról a másikra, mert az előzménye mindennek megvolt a korábbi évek irodalmában, az irodalmi folyóiratokban társadalmi, gazdasági és politikai kérdések tűntek fel. Akkor, amikor órákra mentem, egy-egy folyóiratszámot is magammal vittem, időnként felolvastam belőle ezt-azt, az új légkör így, s levelekben, írásokban, barátaim beszámolóiban jutott el hozzám. 32. 33. Akkor még minden előttünk volt. Nem tudtunk semmit leendő családunkról, a ránk váró munkáról, ahogy ma sem tudhatunk előre semmit a holnapi vagy a holnaputáni napról. Akkor ott álltunk első munkahelyünk küszöbén, dolgozni akartunk, tenni valamit, hatni valakikre. Ha bárki is a jövőről kérdezett volna bennünket, akkor aligha tudtunk volna neki mit mondani. Nem gondoltunk a jövőre, az elvégzendő munkára gondoltunk, másra nem. Azt gondolhatnánk, ha mással nem, akkor a megélt idővel már lehet játszani, s ha másképpen nem, akkor úgy, ahogy a történészek teszik, fejlődési vonalakat, tendenciákat vázolva. Igen, így lehet játszani a megtörtént idő által teremtett jelenségekkel, de csak akkor játszhatunk velük, ha mindezt eltávolítjuk az emberi sorsoktól. Az emberi sorsokhoz tapadó idővel nem játszhatunk, sem előre-, sem pedig hátrafelé tekintve. A sorsok kövületként állnak az időben, értelmezésük külön- külön megértést követelne. Visszatekintve is alig tudjuk megmondani, hogy mit miért vállaltunk, s utólag sem jelenthetjük ki a nyilvánvalóságnak kijáró határozottsággal, hogy érdemes volt, vagy éppen nem volt érdemes vállalnunk életünknek ezt vagy azt a döntését. Új könyve, a Világ, világom című önéletrajzi írás kapcsán Buda Ferenctől 1956-ra, majd 1989-re utalva azt kérdezte Szabó Tibor Benjámin, hogy mindazért, ami '56-ból és '89-ből lett, érdemes volt-e megtörténnie annak, ami megtörtént. Buda Ferenc a következőket válaszolta erre a kérdésre: „Mintegy tucatnyi versemet kézről kézre adták Debrecenben 56-57 fordulóján. Ezek közül - szerencsémre - csak három jutott a hatóság kezére. Meg persze a szerzőjük. Sikerült megúsznom egy év börtönnel. Ötvenhatos szerepemet kár volna eltúloznom: köznemzetőr voltam, semmi több. Ezt a bíróság nem is rótta fel vétkemül. (Bajosan fértünk volna el mindannyian a börtön falai közt.) Egyébként mi akkor - naivitásból? tudatlanságból? jóhiszeműségből? - nem valamiféle kapitalista 29
