Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 10. szám - Füzi László: Megérkezés I. rész
Akkor valóban minden a kilépést jelentette számomra. A katonaság még a kényszerű kilépést, az egyetem a vállaltat. A két világ, az otthoni és az egyetemi között nem volt semmi kapcsolat. Az egyetemen megszerzett tudásommal idegen is voltam otthon. Ha gyakorlatiasabb területen szereztem volna meg a magam tudását, akkor lehet, hogy nem érződik ez az idegenség, s a két világot össze tudtam volna kapcsolni. így azonban nem tudtam, s Sopronban sem szerettem volna tanítani. Valóban előttünk volt az ország, bárhova elmehettünk volna, mert sehol nem voltunk benne otthon. Ott és akkor, az indulásunkkor sehol nem voltunk benne otthon. Számomra az otthoni világból való kilépést jelentette a városi lét is. A város adta előnyökből a hírek, történések megszerzésének lehetőségét tartottam a legfontosabbnak. Otthon az egyedüli újság jelentette számomra a hírforrást, s az időnként bekapcsolt rádió, egyetemistaként számos újságot, folyóiratot olvastam, naponta könyvtárba jártam, átnéztem a könyvesboltok kínálatát, zárt világban éltem, így szinte minden új könyvről tudtam, otthon ebből semmi nem állt a rendelkezésemre, ha hosszabb időre hazamentem, akkor két-három naponta felültem a vonatra, s bementem a városba, hogy megvásároljam mindazt, amire szükségem volt. 23. A kilépést jelentette Ági is. Nemcsak a szerelmet, nemcsak a férfi-nő kapcsolatot, hanem az együttélésnek, akár az egymásra tekintésnek, s az egymás becsülésének azt a bizalmas voltát, amire az otthoni rend egyáltalán nem volt tekintettel. Nálunk otthon léteztek az érzelmek a szőkébb és a tágabb családon belül is, ám azokból szinte semmi nem mutatta meg magát. Még ma is, amikor „hazamegyünk" a nagynénémhez, unokatestvéreimhez, sok dologról beszélgetünk, az érzelmekről azonban soha nem esik egyetlen szó sem. Ágival mi a tekintetünkkel is szeretjük egymást máig. Ezt az otthoni világ aligha tudta volna elfogadni, beleszólt volna az életünkbe, megkövetelte volna, hogy az általa kialakított rendhez alkalmazkodjunk, s csupán a legszűkebb-leg- bizalmasabb térben éljünk a szerelmünknek. 24. Úgy indultunk el, a magunk közös útját úgy kezdtük meg, hogy ezerkilenc- százhetvenkilenc nyarán „állást kereső" nyugat-magyarországi utunkról visszatértünk Szegedre. Albérletet vettünk ki magunknak Tarjánban, a lakótelepen, egy utcányira a József Attila sugárúttól, s azt reméltük, hogy lesz állásunk. Biztosak voltunk abban, hogy lesz állásunk. Lett is, Ági a múzeum segítségével a Bokros II. vízlépcső régészeti feltárásán kapott munkát, én valamiféle sugallattól vezetve betértem a szakmunkásképző iskolába, ott kerestek egy magyar szakos tanárt, igent mondtam erre a helyre. 22
