Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Szabó Gábor: "Metafizikai harisnya" - az "én" öltözéke Petri György lírájában
A centrum és a periféria egyneműsítése, illetőleg a kettő közti távolság - egyes pálya- szakaszokban, vagy akár egyes verseken belül nyilván különböző mértékű - áthidalása, egymásba hajlítása egyszersmind nyelvi funkciókat, hatalmi-ideológiai középpontokat is kijátszik egymás ellen. A különböző szövegfajták közti kapcsolódások, megszállások, a heterogén kulturális regiszterek mozgatása nemcsak a „többségi", hanem a „saját" nyelven belüli idegenség kisebbségi praxisát is a versekbe írja. A hivatalosság által felosztott, kiparcellázott kulturális terek lebontása és újraformálása után olyan atopikus nem-helyen vetette meg a lábát, ami mind a mai napig ellenszegülni látszik az intézményesen szentesített térgeometriának. Amikor a Petri-univerzum érvénytelenít bizonyos megszokott térkategóriákkal jellemezhető oppozíciókat - birodalmi/nomád, centrális/periférikus, homogén/heterogén stb. - és egy új szemantikával bíró topográfiát teremtve territorializálódik, hasonlóképpen helyezi hatályon kívül a bejáratott binaritások rendjét, ahogyan - amint erre rövidesen rátérek - ez a test/elme kategóriapár esetében történik a versekben. A teresülés képei nem csupán a Petri-líra atopikus hely(zet)ének kijelölésében segíthetnek, hiszen a térképzetek, geometriai alakzatok, a helyek bőséges szerepeltetése Petri verseiben fontos szerepet tölt be a beszélő én körvonalainak megrajzolásában, a költői hang akusztikájának árnyalásában is. A tér ugyanis - amint Merleau-Ponty fogalmaz - nem egyszerűen az a közeg, ahol elrendeződnek a dolgok, hanem olyan médium, amely által elrendeződnek a dolgok. Most azonban nem a versekben megjelenő budapesti utcák, lakások, épületek, kocsmák, vagy éppen temetők helyrajzára szeretnék utalni, jóllehet ezeknek a tereknek a szemantikája is változatos formákban hívja elő a költői szubjektum különböző regisztereit, hanem csupán néhány olyan versnek a térmetaforáival foglalkozni, amelyek konkrétan az én szimbolikus megjelenítésére szolgálnak. Ilyen például a Séta egy ház körül című vers, amelynek szövegtestét igen látványosan szövi át a térbeli rögzítéssel, rögzüléssel kapcsolatos fogalmi háló. A „geometria", „raszter", „négyzet", „szabály", „elrendeződés", „konstelláció”, „tagoltság" stb. kifejezések jól érezhetően a tér elrendezésének, matematikai pontosságú lefedésének, bemérésének, körülhatárolásának vágyát sejtetik, mégpedig egy anyagtalanul bolyongó „asztrál test" - egy másik szöveghelyen: „negatív test” - materializálódásának, fizikai rögzítésének érdekében. A ház hangsúlyozottan szabályos alakzata a tér egy részének mértani újrarendezésére, a rendezetlenség domesztikálására, az emberi akarat racionális szabályaira fordítására törő igényt jelzi. Az építmény így a káosszal szembeni rendezettség, az alaktalansággal szembeni forma, végső soron tehát a racionális elme diadalaként megvalósuló menedék helye lenne a (még) beméretlen terek fenyegetése ellenében. Amikor tehát az otthont kereső „negatív test" a racionalitás geometriai térformájában akarja elnyerni körvonalait, akkor a testiesülés, a szubjektiváció vágya az alaktalanság, a hiánylét felől az átlátható rendezettség pozitivi- tása felé tör. A ház tömbje - talán felesleges is külön felhívni rá a figyelmet - minden további nélkül kezelhető énmetaforaként, ahogyan ezt egyébként a freudi terminológia is szavatolja számunkra. A vers így akár a szubjektum szerveződésének, kiszámítható renddé formálódásának szimpla története is lehetne. Az épület belső szerkezetének, szinte mérnöki pontosságú tagolásának részletes leírása azonban inkább a hely kísérteties jellegét hangsúlyozza, az egzakt geometriai fogalmak sorjázása egyre inkább egy belakhatatlanul idegen struktúra képzetét hívja elő. 54
