Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 12. szám - Staar Gyula: Mindhalálig sugározta tudását (Emlékképek Simonyi Károlyról)

Németh László nyugtat meg: „Mert hisz nem az ismeret, még csak nem is a tanított tárgy mások elé helyezése a jó tanár nyoma, hanem a felébresztett képesség, vagy ha az nincs - az ébresztés nem sikerül -, ami a tanárban is honvágyként él: a szép óra emléke, az ismeretszerzés öröme, az az érzés, hogy tanulni jó, s a szellem kaptatói nagy önérzetadó s épp ezért visszasóvárgott rálátásokhoz vezetnek."

Ha számadást akarnék készíteni arról, hogy kik és milyen körülmények szóltak bele életem alakulásába, kiknek tartozom hálával, túl hosszúra nyúlna a felsorolás, és biztosan akkor sem lenne teljes. így csak a gyökereimet tápláló nyugat-dunántúli szülőfalumat köszöntőm, és családomat: feleségemet, két fiamat és két unokámat szerető gondoskodásukért.

Befejezésül engedjék meg, hogy a saját könyvemből idézzek: Az 1920-as évek végén vagyunk, egy fizikus kongresszuson vagy húsz Nobel-díjas, Nobel-díj-várományos fizikus társaságában. Közöttük a huszonévesek, izmosak, öntudatosak, tehetségesek, rámenősek: Heisenberg, Pauli, Dirac és a többiek. Még az ereje teljében lévő Einsteint is lehurrogják. A fényképen egymás mellett ül három megfáradt, egyéni tragédiáiktól is elgyötört öregember, Madame Curie, Planck és Lorentz. Az induló XX. század három nagy géniuszának a képét nézve nem szellemük fólénk tornyosuló nagyságának nyomását érezzük, hanem látva esendő emberi voltukat, csodálatunk mellé szeretetünk is társul.

De mit kezdjünk egy esendő, hétköznapi öregemberrel, aki legfeljebb egy kissé lelkesebb és munkabíróbb, mint az átlag? Akinek szelleme így nem is tornyosulhat nyomasztóan fólénk, tehát nem is csodálhatjuk. De szeretetünket kiérdemelheti. Ezt éreztem a díj odaítélésénél, és ezért a szeretetért mondok most köszönetét. Köszönöm, hogy meghallgattak.

A csöndet megtörte a felzúgó, hosszan tartó taps, miközben fia, Charles Simonyi szólásra emelkedett:

Édesapám a szeretetről beszélt. így talán nem tartják disszonánsnak, ha én az emberi szolidaritásra hivatkozva itt jelentem be, hogy édesapámmal egyetértésben úgy döntöttem, 25 millió forinttal hozzájárulok az árvízkárok felszámolásához, további 25 millió forinttal pedig a tudományos kutatást kívánom támogatni. Köszönöm!

Rövid, lényegre törő fogalmazás, minden felhajtást nélkülöző támogatása a rászorulóknak. Charles Simonyi ösztöndíjait mai napig kiadják Akadémiánkon.

Mostanában elmerengek, mi is hozhatott minket össze annyira, miként juthattam el odáig, hogy atyai jó barátomként tisztelhettem Simonyi Károlyt. Igaz, kezdettől érezhette önzetlen vonzódásomat személye és munkái iránt. Bennem érdeklődő, Őt megértő hallgatóra talált, akivel bátran megoszthatta gondolatait. Ami talán a legfontosabb, hogy a magam szerény eszközeivel hídszerepet tölthettem be közte és hallgatósága, olvasói között. Mert Simonyi Károly a teljes visszavonultságában is ízig-vérig professzor, tanárember maradt, aki tudását mindhalálig igyekezett sugározni. Ez volt az életeleme. A magára vállalt misszió, melyet nálánál jobban, virtuózabban nehezen lehetett teljesíteni. Tudásának továbbadásában segíthettem közvetítőként, teljes odaadással, s ez volt az, amit ő jó szívvel értékelni is tudott.

2000 júniusában arra kért, menjek el hozzá, szeretne valamit megbeszélni velem. Mivel nem árult el konkrétumot, megéreztem, számára fontos kérdésről lehet szó. Másnap már nála voltam. Messziről indított: „Gyula, látom, sok szép különszámot adtok ki, mennyibe kerül egy ilyen kötet megjelentetése?" Vajon miért kérdezheti, törtem a fejem, miközben igyekeztem a kérdésére válaszolni: az a példányszámtól, a papírminőségtől, a szerzői és az előkészítői díjaktól és még sok minden egyébtől is függ. - Jó, ne részletezd! - szakított félbe. Szerzői díjat nem kell fizetnetek, mert ezt a különszámot én írnám. Azonkívül anyagilag hozzájárulok a nyomdaköltséghez, és ahhoz is, hogy ezt a kiadványt sok tanárnak és iskolának ajándékpéldányként odaadhassátok. S amíg ezen ámuldoztam, elmondta, hogy megírta a magyarországi fizika kultúrtörténetének a XIX. századi fejezetét, s ezt A fizika kultúrtörténetének tördelési szerkezetéhez hasonló formában szeretné megjelen92