Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11. szám - Kabdebó Lóránt: Különvélemény a Különvélemény költőjéről (Simonyi Imre kilencvenedik születésnapjára)
Kabdebó Lóránt Különvélemény a Különvélemény költőjéről (Simonyi Imre kilencvenedik születésnapjára) nem a „világ" nem a „lét" nem a „többiek" nem a „Hatalom" s nem a „Korlátoltság": magad vagy egyre tűrhetetlenebb a Világban a Létben merthogy nem a tied sem a hatalom sem a korlátoltság s: nincs a létben E-Világi-Rangod ám HANGOD mégis oly messziig hallik mint a félrevert falusi harangok ha asztagtűz vízár ellenség törne TIEIDRE (Simonyi Imre: Vallomás tiéidnek) Valaha valahogy elkerülte figyelmemet. Azt tudtam, hogy Gyulán él egy jelentős költői egyénisége irodalmunknak, de valahogy mindig helyi jelenségként tudatosult csak emlékezetemben. Hogy az ő esetében ez a Gyulán lét lehetett annyira meghatározó helyrajzi azonosítás, mint Villon esetében mondjuk Párizs, arra csak azóta gondolok, amióta e lap szerkesztője rákérdezett - fel se tételezve tájékozatlanságomat -, közeledvén kilencvenedik születésnapja, nem írnék-e valami emlékezést a költőről számukra. Elszégyelltem magam, tájékozódni kezdtem, aztán mindjárt beleakadtam a költő egy valahai mondatába, válogatott kötete megjelenésekor írta vagy mondta: József Attila óta a legjelentősebb eseményként jelölve meg azt („Gyűjteményes kötetéről, a Különvéleményró7 például úgy vélekedett, hogy ez volt »a legtöbb, ami J. A. óta történt«. (Levél Békésnek, 1987. 07.)" - idézi monográfusa, Csibra István). Ennél pimaszabb kihívással nem lehetne provokálni utókorát. És hátha nem csak provokáció. Lehet az igazság - valamiféle - kimondása? Megismerve bizony rájöttem: igaza lehetett! Sajátos módon ő lett az ellen-József Attila költészetünkben. Ellen-József Attila? Paradox történet: József Attila még a szabad alkotási mód korának költője volt. A körülmények és - azon mindinkább túlnőve - a létezés távlatossága határozták meg alkotói fantáziája nyelvezetét. A „pontosan, szépen" igénye irányította fogalmazását. Törvényt szőtt verseiben: „ahogy a csillag megy az égen". Csak hát azt is észrevette: „a törvény szövedéke / mindig fölfeslik valahol". A létezés rendje emberi szellem számára végül is felfoghatatlan. De amikor verset írt: felfoghatónak vélte. Amint példaképe és kortársa, Szabó Lőrinc később - szinte az ő nevében is - belátta: „De, hogy a / Mindenség is csak egy Költő Agya, / úgylátszik, igaz." De a fogalmazás szabadsága lehetővé tette számára (számukra) a pontosságra törekvés kettős módját: a törvénymondás egyszeriségét, és egyben ugyanannak a grammatikailag megszerkesztett dialogicitását, sőt polilogicitását. A pontosság másik oldalát. Szerintem ennek belátása okán maradt töredékben a „pontosan, szépen" folytatásával, „ahogy a csillag megy az égen". Ez a beszédmód csak a hagyományos - felvilágosodás kori, Kepler-Newton-féle - világkép utánamondása lenne ugyanis. 98
