Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Pomogáts Béla: Reményik Sándor és a Petőfi -kultusz
Pomogáts Béla Reményik Sándor és a Petőfi-kultusz Petőfi Sándor költészetének és eszméinek valóságos jelentőségét viszonylag későn (inkább a harmincas években, majd a második világháború után, mindenekelőtt a költő halálának századik évfordulója körül) fedezte fel az erélyi magyar irodalom. A költőnek természetesen Erdélyben is kiterjedt kultusza volt, és születésének századik évfordulójáról ott is ünnepségek egész sora emlékezett meg. A budapesti megemlékezések több, azóta is haszonnal forgatható Petőfi-életrajzot és monográfiát kínáltak fel az olvasónak, mindenekelőtt Horváth János korszakos jelentőségű munkáját és mellette Riedl Frigyes, Ferenczi Zoltán és Kéky Lajos műveit.1 Erdélyben is több önálló irodalomtörténeti vagy népszerűsítő kiadvány, emellett igen sok ünnepi megemlékezés szolgáta a költő kultuszát.2 Ezek a kiadványok azonban, az irodalomtörténeti tekintetben megkerülhetetlen Horváth János- és Riedl Frigyes-féle könyveken kívül nem sokat tettek hozzá a költőről kialakított hagyományos képhez. A kisebbségi magyar irodalom, és egyáltalán az erdélyi magyar önismeret és tájékozódás első és legfőbb mestere akkoriban nem Petőfi volt, hanem Ady, akiben a korszerű nemzeti gondolkodót és a korszerű nemzeti költőt ünnepelték Erdély-szerte, és aki, lévén maga a Partium szülötte, a születőben lévő erdélyi magyar identitás és művedődés alakításában kapott szerepet. Ady tanításainak vállalásában, követésében szinte egységbe tömörült az erdélyi magyar kulturális élet: az Erdélyi Helikon „transzszilvánistáitól" a Korunk baloldali köreiig, mondhatnám így is: Makkai Sándortól Gaál Gáborig, ráadásul Ady örökségét deklaratív módon vállalta néhány jelentékeny román író is: például Octavian Goga és Emil Isac. A magyar szabadság költője (és Fehéregyháza nagy halottja) akkor többé-kevésbé árnyékban maradt, legalábbis Adyhoz képest - mindenképpen távolabb az országos érdeklődés fórumaitól. Az erdélyi magyarság nem tőle kapta a kisebbségi létre történő berendezkedés, a nemzeti fennmaradás és a magyar-román együttélés leckéit. Voltak azonban Erdélyben is igen magvas és érdekes írások, amelyek egyrészt egy modernebb: a kor irodalomértelmezésének jobban megfelelő szemlélettel közeledtek Petőfi Sándor költészetéhez, illetve olyan irányba igyekeztek terelni a költő kultuszát, amely révén ezt a 1 Horváth János: Petőfi Sándor. Budapest, 1922, Riedl Frigyes: Petőfi Sándor. Budapest, 1923, Ferenczi Zoltán: Petőfi. Budapest, 1923, Kéky Lajos: Petőfi. Élet- és jellemrajz. Budapest, 1922, Petőfi Almanach. Budapest, 1923, Petőfi-könyv. Budapest, 1923, Oláh Gábor: Petőfi Sándor. Debrecen, 1923. Szigetvári Iván: A százéves Petőfi. Jellemrajz. Budapest, 1922. 2 Kristóf György: Petőfi és Madách. Kolozsvár, 1923, Bartók György: Petőfi lelke. Budapest, 1922 (A szerző erdélyi, csak könyve jelent meg Budapesten), Krenner Miklós: Petőfi. Arad, 1922, Bitay Árpád: Petőfi és a román irodalom, Marosvásárhely, 1923. Mellettük több tanulmány jelent meg az Erdélyi Irodalmi Szemlében és a Pásztortűzben is. 65
