Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Ferdinandy György: A madárhanggyűjtő magánya
Hogy meddig ment ez így? Sokáig. Úgy lett vége, hogy összevesztünk. Lesz, ami lesz, újra dolgozni kezdtem. A Fittnessben voltam, amikor kerestek. Lehet, hogy ő adott fel. Ezzel zsarolt ez az áldott jó ember, aki nem vert és nem ivott.- Azután? Semmi. Nem mentem haza többé. Kihozott ide hozzád a fiad. * * * Ha végiggondolom, csupa kényszerhelyzetből állt az életem. És kényszer- megoldás minden, még akkor is, ha én döntök. Nincsenek terveim, egyre kevesebbet gondolok a jövőmre. Nincsen előttem semmi. Azután, hogy is mondjam, emlékeim sincsenek. Addig csapkodtam az ajtókat, amíg nem maradt semmi mögöttem. Azt szokták mondani, hogy az utolsó, amit elveszít az ember, a remény. És én miben reménykedjem, mondd meg nekem! Ez a tíz év kilúgozta belőlem a reményeimet. Hogy lesz megint egy antorcha? Valami újabb rendelet? Tudom előre, hogy ez mit jelent. A házasság? Körülöttem csupa olyan ember él, akiknek az érdekházasságok tönkretették az életüket. Mert egy ilyen házasság után még csak elválni se lehet. Akik megpróbálták, újra elveszítették a letelepedési engedélyüket. Hallgatunk. A mocsár felett ilyenkor már vérvörös a nap.- Én - mondja Náni - még mindig hiszek a szerelemben. Kinevethetsz. Mondjam, hogy ha takarítónő az anyám, mindhalálig, akkor én miért ne legyek az? Vagy miért ne menjek el, ha kiutasítanak? A szegények ügyvédje! Nem, nem sírok. Csak már nincsen erőm kinevetni magam. A magnószalagon madarak énekelnek. Nem könnyű felismerni őket, a tape üresen is nyikorog.- Ez mi?- Vízityúk.- Mintha pelikán lenne. Vagy kárókatona.- Ez pedig - mondja a lány - én vagyok. * * * Kilenc éve élek itt, az ősmocsár szegélyén. A szomszédaim analfabéta indiánok, bujkáló illegálisok. A sztrádák alatt homelessek pakolásszák a holmijukat. Valaha azt tartottam, hogy az elesettek, az útpadkára szorultak krónikása vagyok. Most pedig, itt. Van három macskám. Kettő vadászni jár, de a harmadik velem marad. Az emlékeimet már megírtam. Ahhoz, hogy mindenfélét kitaláljak, öreg vagyok. Néha, időről időre meglátogat a fiam. Magánnyomozó, ketrecbe zárt gyerekekkel és véresre vert családanyákkal foglalkozik. Ilyenkor rendőrautó kíséri. Neki magának egy velem egykorú, hetvenéves Ford Mustangja van. Máskor meglátogat egy egyetemi ember, de általában elég, ha a kész kazettákat postára adom. 25
