Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Szabó Máté: Az állampolgári jogvédelem új típusú intézménye a 21. században: az ombudsman
atomenergia-ellenes, avagy a békemozgalom radikálisaival is, akik a polgári engedetlenség részeként értelmezték az objektumok, utak, vasutak, blokádját, illetve a berendezések megrongálását. A „represszív tolerancia" fennmaradt, de a hangsúly a hatvanas-hetvenes években az első, a nyolcvanas-kilencvenes években a második kategóriára helyeződött át. A terrorizmus ideológiai alapú formái többnyire visszaszorultak, és az etnikai-vallási fundamentalizmus vált a terrorizmus hordozójává. A tiltakozások globalizálódása, a nemzetközi hálózatok szerepének megjelenése19 tönkretette a „közrendvédelmi partnerség" kialakult rendszerét, hiszen az a rendőrség és a tiltakozók egymást kölcsönösen ismerő és elismerő bizalmi viszonyaira épült. A sok országból verbuvált és ismét radikalizálódó tiltakozók, valamint a sokuk számára idegen helyszín rendőrsége között még a helyi tiltakozást szervező koordinációs bizottságok közvetítésével sem jönnek létre valóban kölcsönös, kötelező erővel rendelkező előzetes megegyezések, hiszen a „szivárványszövetségek" tagjai csak abban a minimális elutasításban értenek egyet, amely egy-egy globális találkozó léte, összetétele, legitimitása és határozatai ellen irányul, de más vonatkozásokban teljesen heterogén és a legkülönfélébb stratégiákat alkalmazó tiltakozó csoportokat tömörítenék20. Ugyancsak ellene hat a hatékony együttműködésnek a globális terrorizmus erejének látványos megnövekedése és a magas biztonsági kockázatok egy-egy globális tiltakozó résztvevőinek otthoni és nemzetközi fenyegetettsége miatt. Pl. Kanadában, amely viszonylag békés és nyugodt ország révén gyakran adott otthont globális tanácskozásoknak az évezredfordulót követően, nem annyira az otthoni radikálisok, hanem a képviselt, sok esetben nem demokratikus országok otthoni konfliktusai miatt növekedett meg a rendfenntartók készenléte a kanadainál jóval magasabbra, amely viszont irritálta a helyi tiltakozókat a „rendőrállam" előretörése miatt. A biztonsági kockázatok megnövekedése nemzetközi titkosszolgálati előkészítést kíván meg, amely az információgyűjtést és -feldolgozást a rendőrségen kívül helyezi, és ezáltal „felülírja" sok esetben a helyi rendőrségek kockázatértékelését, és ez az általuk egyébként alkalmazott stratégiák visszaszorulásához vezet. Terjed a rendészeti és katonai szervek együttműködése a globális tiltakozások ellen, amely a rendőri munka bizonyos fokú militarizálódásához vezet. Egyre erőteljesebb kényszerítő eszközök alkalmazására kerül sor, és előfordult többször lőfegyverhasználat (Genua, Gothenburg) is a tiltakozókkal szemben, amely az utóbbi évtizedekben nagymértékben visszaszorult a nyugati demokráciákban. A „represszív tolerancia" tartalmában ismét az első tag kap nagyobb szerepet, és több elemző a „zéró tolerancia" bűnüldözési stratégiájának megjelenését diagnosztizálja a kortárs közrendvédelemben is. A rendőrség agresszíven lép fel pl. a kordonokat, útelzárásokat bontó tüntetőkkel szemben is, és hajlamos a rendbontások miatt „alarmírozni" a közvéleményt a média útján, hogy azzal leplezze az állampolgári jogok gyakran súlyos és tömeges megsértését is, mint 19 Szabó Máté: Globalizáció, regionalizmus, civil társadalom. Századvég, Budapest, 2004. 20 Mario Pianta: A globális civil társadalom párhuzamos csúcstalálkozói. In: Helmut Anheier-Marlies Glasius-Mary Kaldor (szerk.): Globális civil társadalom 1. Typotex, Budapest, 2004. 250-286. o. 207
