Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Jövőkép vázlatok a Duna–Tisza közéről
san felfejlesztett vidéki egyetemen, Ouluban beszélgettem elhivatottan dolgozó geográfus kutatókkal, oktatókkal. Szó esett arról is, hogy mit is visznek majd ők a közösségbe. A legidősebb, azóta már nyugdíjba vonult professzor egészen természetesen azonnal rávágta: két dolgot biztos. A szármát és a sisut. Az utóbbi a „firm büszkeséget" jelenti. S ott, már akkor készen voltak azok a jövőképek és tervek, amelyek a hat évvel később az európai unióhoz csatlakozó ország ritkán lakott vidékeinek a felzárkóztatási programjaihoz és az uniós források elnyeréséhez szükségesek voltak. Komplex vidéktervek, alternatív javaslatokkal, kiváló gondolatokkal, perspektívákkal. Kulcselemük volt az iskolaügy, a mindenütt magas színvonalú oktatás a tanyai iskolától az egyetemig (elvittek egyébként egy Klebelsberg-emlékhelyre is, akinek módszereire alapozták hajdan a kis falusi iskolák kiépítését), a tudomány fejlesztése (ma a nemzeti jövedelemnek már több mint 3%-át fordítják K+F-re), s a helyi közösségek fejlesztése kreatív, nyelveket beszélő, tervező, közösségfejlesztő szakemberek sokaságával. Vélem, nálunk sem fog másképpen sikerülni, mint ahogy hajdan alföldi eleinknek is hasonló módon, szigorúan vállalt prioritások, elvek és szabályok mentén sikerült. Alapját csak az erős autonóm helyi (civil) közösségeink adhatják, amelyek létét és jövőjét egy korszerű tudás- és kultúraközvetítő iskolarendszer alapozza meg. A sokoldalú tervezés pedig a fontolva haladást tenné lehetővé (ahogy az egyik amerikai elnök mondta: a tervezés minden, a terv semmi). S végül részévé kellene válnia a társadalmi jövőképünknek egy új européer patriotizmusnak, mint ahogyan a finn büszkeség nélkül, azt hiszem, ők sem lehetnének olyan (jövőképekben is) gazdag ország. 138