Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Szuromi Pál: Fehérlő fényözönben (Tóth Menyhért emlékezete)
Szuromi Pál Fehérlő fényözönben Tóth Menyhért emlékezete A közelmúltban tisztelegtünk Tóth Menyhért festőművész születésének századik évfordulója előtt (1904). Nem elég, hogy a kecskeméti Cifrapalota öblös termeiben tekintélyes életmű-kiállítás idézte a nagyszerű alkotó szellemiségét, de ehhez érdemleges országos szakmai konferencia s egyéb kísérő rendezvény csatlakozott (pl. Gyergyádesz László: Fényima című színművének bemutatása). Csakhogy a születés mozzanatában a végesség törvénye, az elmúlás misztériuma is menthetetlenül ott rejtőzik. E különös sorsú művész pedig épp harminc esztendeje távozott el közülünk. Nem tudhatjuk még, hogy ennek az alkalomnak lesz-e valami gyakorlatiasabb kiállítási, kulturális konzekvenciája. Ezúttal azonban egy kollegiális szakmai disputa keretében szeretnénk felvillantani Tóth Menyhért alakját, legendás pályafutását. A beszélgetés résztvevői: Ibos Éva művészettörténész, Eszik Alajos grafikusművész, Szabó Tamás szobrász- és festőművész, Roskó Gábor festő- és grafikusművész.- A fiatal festőnövendék Tóth Menyhért úgy tartotta: a felpörgetett, tolongó és tülekedő életforma kiforgatja az embert önmagából. így alig várta, hogy a főiskola után ismét visszatérhessen kedves falujába, Miskére. Majd élete java részét többé-kevésbé itt is töltötte el. Sőt azt is megérte, hogy pályája legvégső szakaszában egyszeriben csak berobbant a kivételes rangú, stílusteremtő mesterek táborába. Rendkívül gazdag, sokrétű életművet hagyott maga után. Szerintetek hogyan, miként sáfárkodunk e kivételes szellemi örökséggel? I. É.: Ő pont akkortájt ment el az élők közül, amikor itthon szép lassan megindult a képzőművészeti élet szerkezetét átformáló folyamat. Ugyanis az a működési keret, amely ma már természetesnek számít, nevezetesen: hogy a galériahálózat és a ténylegesen tevékenykedő műkereskedői struktúra aktív és alakító részese mai művészeti közéletünknek, a 80-as évek elejétől szerveződik. A folyamat kezdetben részben önmaga kiépítésével, pozíciói megszilárdításával, másrészt a kortárs művészek státusának megerősítésével volt elfoglalva. Ám amikor eljött az ideje, a múlt értékei felé (is) fordult, s erre vonatkozóan igen jellemzőnek tartom, hogy amikor 2007-ben a Kieselbach Galéria elsöprő hatású Tóth Menyhért-kiállítást rendezett - közel nyolcszáz képpel zsúfolásig rakva a falakat -, annak jóval nagyobb volt a visszhangja, mint bármely más múzeumi megemlékezésnek. Ez jó dolog, annak ellenére, hogy ebben a nagyot szóló hatásban az is benne foglaltatott, hogy a hagyományos múzeumi eszközök ma már nem biztos, hogy kellően működőképesek. E. A.: Igen, e felgyorsult tempóhoz kapcsolódnék én is. A művészek pályáját tudniillik a szellemiségük is jócskán predesztinálja. Supka Manna könyvéből pedig azt vettem ki: Tóth A beszélgetéssel Tóth Menyhért halálának 30. évfordulójára emlékezünk. (A szerk.) 67
