Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Bartha Eszter: "Ma mindenki magányos harcos" (Az emberi kapcsolatok változása a rendszerváltás óta Kelet-Németországban és Magyarországon)

Katharina és Karl a rendszerváltás után elvesztették munkájukat a Zeissnél, de mindketten újra el tudtak helyezkedni. Jutta a Jenoptik21 után a cég egyik kiszervezett részlegéhez, az Olbéhoz került (ami fennmaradását - az Ölbe munkásaival folytatott interjúk alapján - az üzem egykori gazdasági igazgatója ügyességének köszönhette). A munkások tehát igen különböző utakat jártak be a Zeiss után; az egybehangzó kritikát tehát nem magyarázhatjuk azzal, hogy egyszerűen azt mondják vissza, amit a gyárban hallottak. De idézhetem itt Giselát, aki végig megőrizte a munkáját a Zeissnek abban az optikai üzemében, amit a rendszer- változás után átvett az oberkocheni rivális, a nyugatnémet Zeiss: „Akkor sokkal jobban összetartottak a kollektívák - többes számban mondom, mert akkor sokkal többen dolgoztunk egy-egy üzemben. Sokkal több közös programot csináltunk az üzemi kollégákkal. Eljártunk tekézni, voltak nagy kerti partik, a gyerekeknek is sok mindent csináltunk. Meg nagyon sokat ünnepeltünk munka után. Ez ma már nincs így. Az ember eljár dolgozni, leteszi a munkát, hazamegy, aztán becsukja az ajtót. A szomszédokkal is egészen más ma a viszony, mint régen. Akkor volt egy házközösségünk - így hívták, mind fiatalok voltunk, huszonhárom-huszonnégy évesek, egy-két gyerekkel, akkor kaptunk lakást, nagyon sok közös témánk, közös gondunk volt, sok időt töltöttünk együtt. Neveltük a gyerekeket, szórakoztunk, klubesteket rendeztünk. Akkor nagyon sokat ünnepeltek együtt az emberek. Ma ez másképp van, talán mert az embereknek más gondjaik vannak, nem akarnak már egymással úgy összejárni, mint régen. Azt mondja a szomszédjának, jó napot, és behúzza az ajtót. Ez a mai rendszerből jön. Ebből a rendszerből [csend]. Ahogyan ma az emberek visszahúzódnak - nem, ennek semmi köze a szegénységhez. Én azt hiszem, ez azért van, mert ma egy csomó olyan gondjuk van, ami az NDK idején nem volt. Akkor mindenkit, vagy szinte mindenkit egyenlően kezeltek.22 Mindenkinek megvolt a munkája, tudta, mennyi jövedelemre és kiadásra számíthat. Ma minden bizonytalan, az emberek félnek a jövőtől. Akkor senkinek nem voltak igazán nagy problémái. Megvolt az emberek munkája, a gyerekek helye az óvodában, az egészségügyi ellátás... ma mindent magának kell elintézni az embernek, és ezért sokkal több a stressz. Az embereknek nincs idejük a közösségre." (Gisela, 48)

Szeretnék rámutatni, hogy az, amit Gisela leír - az emberi kapcsolatok minőségének megváltozása és a közösségi léttől való visszahúzódás tökéletesen megegyezik Tamás tapasztalatával a horgásztanyán és a lakótelepen. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a megszólalók kivétel nélkül az újkapitalista rendszerrel hozták összefüggésbe az individualizációt; mint ahogyan az is általános nézet volt, hogy a régi szocialista kollektívákhoz hasonló közösségeket ma nem lehetne létrehozni, mert nem olyan a „környezet", ahogyan Katharina fogalmazott. Valamennyi interjúalany érzékelte a környezetnek ezt a változását. Jellemző módon az emberek nem csak a munkahelyi kollektívák széteséséről beszéltek, hanem kifejezésre juttatták, hogy ez a változás egy szélesebb társadalmi folyamatba illeszkedik.

21 A Jenoptik igen jelentős állami támogatást kapott a szövetségi kormánytól a munkahelyek megmentése érdekében.

22 Kiemelés - B. E.

75