Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Bartha Eszter: "Ma mindenki magányos harcos" (Az emberi kapcsolatok változása a rendszerváltás óta Kelet-Németországban és Magyarországon)
zott. A gyerek kicsi, kell neki az élmény. De a felnőttek se kényszerből mentek. Ma úgy mesélik, hogy listát vezettek arról, ki van ott, meg ki nincs. Hát én ilyen listát sose láttam. Énnekem sok szép emlékem van a brigádról, sokat jártunk el kirándulni, volt borkóstoló, tekézés, csináltunk családi napot. Mondtam magának, én a pártban nem voltam benne, de arra rábeszéltek, hogy vállaljak el egy tanulócsoportot az iskolában. Régen volt politechnikumi oktatás hetente egyszer, ott lettem mestertanár, azt nagyon élveztem. Élosztani a gyerekeket, gondoskodni, hogy legyen munkájuk, értékelni a munkát - a tanulócsoport nekem nagy örömet szerzett, ma is szívesen emlékszem vissza rá." (Frieda, 55) Katalin, Tamás, Jan és Frieda nagyon eltérő módon viszonyultak a pártállamhoz; éppen ezért választottam a fenti négy interjúrészletet, annak demonstrálására, hogy a munkások szemében a szocialista kollektívák elsősorban nem a politikai mozgalom, hanem a közösségi élet helyszínei voltak, és ezt a kettőt az emberek tudatosan is elválasztották egymástól. Ezt a legplasztikusabban Katalin fejezte ki („Jó, volt az a sok marxizmus, de azt nem vettük ám olyan komolyan"), de a '80-as években a keletnémetek többsége is kiábrándult a „létező szocializmusból", ami nemhogy a tévében látott nyugatnémet életszínvonalat nem tudta produkálni, de a végén már az alapvető fogyasztási cikkeket sem tudta biztosítani.14 A szocialista brigádmozgalom a többség fejében nem kapcsolódott össze a mozgalmi célokkal; ami megmaradt belőle, azt véleményem szerint jól érzékeltetik Éva szavai (amik egybecsengenek a fenti idézetekkel): „Akkor nagyon összetartó társaságok voltak. Nekem mindenhol szerencsém volt. Mindig, mindenhol nagyon rendesek voltak. Volt olyan, hogy a főnök elzavart a festőműhelyből, hogy neked ott semmi keresnivalód, mert nehéz neked. Szóval nagyon-nagyon jó társaságokban fordultam meg. Sokan meghaltak ebből a társaságból. Ez a sok átszervezés, én már csak a férjemnél látom, mert le vagyok százalékolva, nem dolgozom, ez nem tett jót. Sokkal jobbat tettek a szocialista brigádok, tehát amikor egymásra is oda tudtunk... akkor azt mondták, hogy egymásra is kell figyelni. Papír szerint. De akartak is egymásra figyelni.15 Mert én emlékszem, hogy voltunk babalátogatóban meg moziban, meg amit el lehet képzelni, mindenhol. Vetélkedőn... és a közösség jobban összeforrt, tekézni, futballozni, abban az időben mentünk mindenhova. Nem azért, mert vállalta a papírforma szerint. A csudát. Azért, mert jól is érezte magát.16 És kevés volt az az ember, aki ebből a társaságból kihúzott." (Éva, 54). Természetesen kézenfekvő kérdés, mit is értettek az emberek „közösségi élet" alatt. Én azt hiszem, többé-kevésbé jól leírták, mire gondoltak, amikor arról beszéltek, hogy régen összetartóbbak voltak a munkahelyi közösségek: a kollégák több időt töltöttek együtt a munkaidőn kívül, jobban ismerték egymás magánéletét, családját, gyakrabban osztották meg egymással a problémáikat, és több együttérzésre, segítségre számíthattak a másiktól. Az interjúalanyok nem 14 Felix, aki előbb keletnémet riporter volt, majd asztalosként dolgozott, elmondása szerint abból vette észre a rendszer válságát, hogy nem kapott elég szöget a munkájához. Felix az interjúkészítés idején az egyik helyi napilap főszerkesztője volt, akit eredetileg azért kerestem meg, mert egy hirdetést adtam fel a lapban, hogy megtaláljam az interjúra vállalkozó volt Zeiss-munkásokat. 15 Kiemelés - B. E. 16 Kiemelés - B. E. 66
