Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Marosán György: Fenntartható-e a fogyasztói társadalom jövőképe? (A kocsi vagy a kutyi dilemmája)
újabb és újabb elemeivel nem feltétlenül nő arányosan a boldogságérzet. Némi túlzással: az első (használt) Trabant megszerzése nagyobb boldogságot jelentett, mint az új Skoda, és amikor azt Zsigulira cseréltük, majd azt Fordra, a Fordot pedig Volvóra, a viszonylagos boldogságnövekedés egyre csökkent. A „csökkenő határboldogság" jelensége az adaptációs szint elméletéből (is) fakad. Ennek lényege: az emberek boldogságérzetét nemcsak az befolyásolja, amit elértek, hanem az is, amire számítottak, hogy elérik, vagyis a várakozásuk. Az emberek boldogságérzetét, úgy tűnik, nem az befolyásolja, amit ténylegesen elértek, hanem: (1) az, amire számítottak, (2) az, amit közben mások - akivel önmagukat összevetik - elértek. Befejezés A világban ma zajló politikai választások - globális, európai és hazai szinten - csodavárást tükröznek. A globális rendszer polgára, éljen szinte bárhol a világon- sokféle szempont alapján és sokféle indíttatásból -, elutasítja a változásokat. Azt mondja a politikusoknak: „nem érdekel, hogyan éred el (az sem, elérhető-e egyáltalán), csak biztosítsd, ne kelljen változnom". A politikusok pedig - ezt visszaigazolva - azt üzenik: „bízd csak rám magad, nem kell változnod". A polgár tehát olyan vezetőkre adja a szavazatát, akik - vagy konkrétan, vagy csupán sugalmazva - csodát ígérnek neki. Az elmondottak alapján azonban ez hiú ábránd. A világ minden lakójának alapvetően változtatnia kell eddigi - nem feltétlenül szeretett, de legalább megszokott - életformáján, ahogyan él és ahogyan dolgozik. Az emberiség túlélése azon múlik, hogy 50 év múlva a Föld társadalmai között a jelenleginél jóval kisebb lesz-e a különbség, miközben a fogyasztás szintje (és természetet szennyező mértéke) sem nőhet az elmúlt 50 év ütemében. Ennek eléréséhez nem az eszközök, hanem az akarat hiányzik. A kényszerek azonban- amelyeket a tudomány nehezen érthető fogalmakkal (billenési pont), és nem különösebben izgalmas mutatókkal (potyautasarány), és nem a média megszokott sokkoló szavaival tár elénk - egyre nőnek, és nincsenek tekintettel az átlagpolgár vágyaira és elvárásaira. Az olvasó elgondolkodhat, vajon optimista vagy pesszimista forgatókönyvnek látja-e a cikk jövendölését: az emberiség számára kizárólag az alacsony „fogyasztástartalmú", viszont magas „alkotástartalmú" kultúra kínál fenntartható jövőt. 56
