Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Pataki Ferenc: A varázsát vesztett jövő
mindkettő indokolható. Személyes döntés kérdése, hogy - hajlamai és világszemlélete okán - ki melyik mellett tör lándzsát. A tudatos jövőorientáció sok tekintetben vízválasztó; sajátságos pszichológiai tesztként elkülöníti a lehetséges lelkiállapotok típusait. Az optimizmus és pesz- szimizmus közötti választás ugyanis nem tudományos érdekű kérdés, hanem a lelkiállapot ügye. Körülményeitől függően ezért lehet az egyén hol ez, hol az. Ki vitathatná, hogy az internet bizonyos szempontból áldás? De máris látjuk azt is, hogy az anonimitás mögé rejtőzködő bloggerek mindegyre tömeghelyzetbe süly- lyednek, s így élik ki - nem csupán kreatív-szellemeskedő hajlamaikat, hanem - agresszív-gyűlölködő, mocskolódó és perverz késztetéseiket is. A kép így teljes, s magával a jelenséggel is csak így kezdhetünk bármit is: a hozamot és a kockázatot együtt kell látnunk. A kockázat olykor nem egyéb, mint a vállalható „ár": a „haladás ára", mint például a gépkocsibalesetek sok tízezernyi áldozata. A hintóknak valóban kevesebb áldozatuk volt. Az ár nagyságát azonban mindig vitatni lehet és érdemes. Máskor azonban magáért az ár igényéért is tiltakozni kell. Az elesett szegénység, a tömeges munkanélküliség, a diszkrimináció talán túlságosan nagy ár az egyenlőtlen gyarapodásért. S éppen ennek kapcsán eszmélhetünk rá a legsúlyosabb kockázatra: a mindinkább globalizálódott világnak nincsenek globális ügyintéző, stratégia- és politikaalkotó instanciái. A globalitás - furcsa módon - mind felaprózódottabb parükularitások (szaporodó nemzetállamok és politikai tömbök) alakját ölti. Miközben pedig a szabályozásra - vagy legalábbis átlátásra - szoruló problémák planetáris, sőt kozmikus alakot öltenek. Sejthető, hogy e tény körül sűrűsödnek majd a belátható jövő legsúlyosabb gondjai. Rossz kimenetel esetén a globalizáció egyetemes dezorganizációba fordulhat: a fellázadt partikularitások szülte anarchiába. A globalizálódó „nyitott világ" alig felbecsülhető módon kitágította az egyén fizikai életterét. Egyre gyorsabb ütemben számolja fel az élethossziglani helyhez és tájhoz kötöttség kényszerét és élményét. Még nem is olyan régen a közvetlen lokalitás színterén zajlott le az egyének tetemes részének egész életciklusa. Ez teljes mértékben jellemző volt a népesség többségét kitevő parasztságra és néhány egyéb társadalmi csoportra (kisnemesség, közalkalmazottak egy része). Főképpen a tudományos és művészértelmiség kelt vándorútra, de - mint Kassák példája szemlélteti - az iparoslegények is megjárták Európa útjait. (Tamási Abele még Amerikába is elvetődött az erdélyi „rengetegből".) A jelenség tehát nem ismeretlen a honi történelemben sem; tömeges vándorlások, kirajzások és lakosságcserék korábban is előfordultak. így például a reformáció-ellenreformáció korában - a 16. és 17. században - az írástudók, a nemzeti értelmiség kiképzése jórészt külföldi egyetemeken folyt. A protestáns diákok ezrével sereglettek a német, angol és holland egyetemekre, míg a katolikusok a lengyel, olasz és francia intézményeket látogatták, mindenhol létrehozván a „földiek" szoros tömörüléseit. Érdekes módon manapság is megmaradt a külföldi iskolázás kiemelkedő szerepe a karrierépítésben. Csak immár nem a hazai felsőoktatási intézmények hiánya a fő mozgatóerő, hanem a hímeves külföldi iskolák (és nyelvek) presztízsének vonzereje. A Yale, a Harvard vagy a cambridge-i egyetem elvégzése alighanem 38
