Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csányi Vilmos: Édeni struktúrák
Csányi Vilmos Édeni struktúrák A jövő fogalmát sokféleképpen használjuk. Lehet magunk vagy családunk, barátaink jövőjéről gondolkodni, de lehet jövője a társadalomnak, sőt az emberiségnek is. A lehetséges jövő iránt szinte mindenki érdeklődik, mindenkinek van saját elképzelése, véleménye, hiedelme arról, hogy az utódai, a társadalom, az emberiség vajon milyen körülmények közé keveredik majd a következő ötven- száz évben. Már a jövő lehetséges alanyainak felsorolása is mutatja a kérdés összetettségét. Az emberiség, a társadalom és néhány utódunk, ha van, nagyon különböző szerveződési szintjét alkotják a jövő eseményeinek, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy mindhárom szint képviselve lesz a fizikai jövőnek egy-egy meghatározott pontján, ami persze maga is csak egyfajta hiedelem, és mint ilyen, különös, bár sok gyakorlati célra is hasznosítható, ötletnek tekinthető. Régebbi korokban egyszerűbb volt. Az elképzelhető személyes jövő lehetséges variációit könnyebb volt számba venni, mert a tradicionális társadalmak kulturális szövetének fonadékába szervesen illeszkedett a felemelkedés merész íve és a zenit megnyugtató, minél hosszabbnak vágyott darabja, de még a természetes hanyatlás az elfogadott véggel is a maga helyén volt. A személyes életfolyamat hangsúlyozott kezdettel és befejezéssel rendelkezett, ami nem rendítette meg a kultúra és a társadalom stabilitását. Aki elment, helyet adott az utána jövőnek, a következőnek, és az igyekezett a kultúra által kijelölt feladatának megfelelni. A személyes „jövő" csupán a felemelkedés és hanyatlás egyes szakaszait jelölte, kiegészítve a sors szerencsés vagy szerencsétlen fordulataival, amelyek az állandóság unalmát enyhítették. A társadalom egészének jövője is biztosabbnak látszott, legalábbis emberöltőnyi tartományokban, mert a társadalmak mai mértékkel mérve stabilabbak voltak. Minden kultúrában kimutathatók spirituális csomópontok, amelyeket értékeknek nevezünk, amelyek általában az adott kultúra összetevőiből levezethetőek, bár magyarázatuk általában kétséges. Az időleges társadalmi stabilitás az archaikus kultúrák értéke. Ha fiatal vagyok, olyan akarok lenni, mint az apám, az ő helyére vágyódom a családban, a közösségben, a társadalomban. Ez a jövő, és persze az a család, amelynek majd a feje leszek, már egészen más személyekből áll, mint az apámé, de éppen olyan erős és meghatározó, mint az ő idején volt, a személyek cserélődése természetes folyamata a társadalomnak. A jövő kérdése nem központi témája az archaikus kultúráknak. A korai társadalmak hihetetlenül sikeresek voltak, és néhány tízezer év alatt az ember benépesítette az egész bolygót. Biológiai szempontból ez a példátlan eredmény annak tudható be, hogy míg az állatfajok mindig valamilyen konkrét 12
