Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Alföldy Jenő: A modern Petőfi
keresztül Ady Endre és mások nézőpontjáig. József Attila Ódája is magasból szemlélődik: „Itt ülök, csillámló sziklafalon". Petőfi maga többször is élt ezzel. Itt van az ősz, itt van újra című, 1848 őszén írt verse a Hegyen ülök több motívumát ismétli meg: „Kiülök a dombtetőre, / Innen nézek szerteszét, / S hallgatom áfák lehulló / Levelének lágy neszét." Szembetűnő a műben a folklórhatás. Számos népdal mutat látványos hatástörténeti összefüggést a verssel az újabb elemzők - Margócsy István, Kerényi Ferenc - szerint: „De szeretnék az erdőbe' fa lenni, / Ha valaki eljönne felgyújtani". A hangsúlyos ütem is egyezik Petőfi versével. A fölülemelkedés szándéka mégis inkább műköltészeti mozzanat. A tömegből kivonuló, magányra vágyó, a természetbe menekülő Petőfi viselkedése egyéniségre utal. A versben megszólaló én megbántottságról vall, s gondolatban szerez magának elégtételt. Goethei elv érvényesül: „A vágy és szenvedély, az élet akadályaiba ütközvén, a szemlélet tükrévé simul." Anélkül, hogy a formálás kioltaná az indulatot. Ellenkezőleg: Petőfi azzal juttatja diadalra keserűségét, hogy esztétikummá alakítja. Méltánytalanságok érték a társadalomban, s a természetben gyűjt erőt a visszavágásra. Nem csak sérült léleknek látjuk. Panteistának is, aki egy húron pendül a természet hatalmaival. Ez romantikus felfogás: fölülbírálja az egyoldalú „lírai realista"-besorolást. (A hatvanas években bizony nem egészen értettem, miért kaptam szekundát, amikor Petőfit romantikusnak neveztem.) Népdalmotívumokkal együtt érvényesül a versben a byroni „világfájdalom". Ez máris modem összetettség: József Attila, Nagy László felé mutató. Népdalból elégikus kompozícióvá hangolódik a költemény. A tájkép keresetlenül váltogat realista és romantikus motívumokat. A hegytető s az alatta kanyargó patak romantikus tájat, a boglya tetején gunnyasztó gólya s az őszi erdő realista festményeket idéz. A képzeletben támadó tűzvész ismét romantikus: a mérleg a romantika felé billen. A közérzet kivetül a természet dolgaira, s tükröződik szélsőségeiben. Kontrasztot alkot a lassú patak és az áradat, a hegy és a völgy, a levelek hullása és a felcsapó tűz lángja. Ellentétes a két nagy őselem: a víz és a tűz - akárcsak a bú és az öröm, a bánat és a bosszúvágy. A képek egy része konkrét látvány, más része képzelet. Ezek párhuzamot alkotnak. Az árvíz a bánat, a tűzvész az elszabadult indulat metaforája. Csodálhatjuk a romantikus vers érzelmi maximalizmusát. Magasan világít ez az európai lírában Vörösmartytól, Shelleytől Heinéig, Victor Hugóig: az öntudatára ébredt egyéniség, a polgár hangjaként szól. Ám a szenvedély őszintesége, mely a sértett bánattól a lemondásig, a halálvágytól pedig a mindent fölperzselő bosszúig terjed - a mi Petőfink sajátja, hamisítatlanul. Megfigyelhető a mű többszöri nekirugaszkodása a témának. Minden szakasz önálló egység, s a népdalküszöbbel ellátott népdalok módján épülnek fel. A nagy érzelmi váltások mégsem szeszélyesek, egyrészt a késleltető elemek, másrészt a fokozás jóvoltából. Megkülönböztethető a vers két nagy egysége. A halálsóvárgásig fokozott bánatból váratlanul támad fel a bosszúvágy. Mégis létrejön a kapcsolat e két nagy indulat között. A dialektikus szerkezet az árvíz és a tűzvész ellentétére épül. Az őszi erdő sárgapiros színe már a tűzvészt ígéri. Szép diagramot rajzolhatunk a műről. A helyszín a természet, a világot átformáló események mégis a lélekben zajlanak le. Jó ellenpélda a másfél évvel később keletkezett tájvers, A Tisza. A szőke folyó színeváltozása megy végbe oly váratlanul, mint a kitörő tűzvész a Hegyen ülőkben. A szelíden kanyargó Tisza egyszer csak megvadult szörnyeteggé válik. Később a költő épp olyan fogékony a társadalmi forrongásra, mint a természeti katasztrófákra. Ha a Hegyen ülök és A Tisza a természetre, akkor a Föltámadott a tenger és A nép nevében a társadalomra hoz vízáradást és tűzvihart. * 52
