Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Balázs Attila: Papszigeti melódiák (színjáték)
hogy megismerték-e egymást abban az utolsó pillanatban, és attól taposott volna valamelyikük a fékre, azt is ki tudná pontosan megmondani. LOJÁS: Na, látod, ha ebből például épp a mi drága Emilünk drámát írna, nem azt mondanánk neki, hogy találjon ki jobbat, ez túl sok, vagy ilyesmi? PISMÁNY: Eh, ez más! LOJAS: Miért lenne más? PISMÁNY: Mert egészen más. És miért gondoljuk, hogy Emil ilyesmire képes? Csend, ki-ki a saját gondolataiba mélyed, amikor felhangzik a női szoprán. Magányosan, társtalan szomorúsággal zeng, nem is sokáig, eléggé hamar vége szakad a dalnak. PISMÁNY: Na, ennyike volt mára, gyerekek. Nem lehet neki se túl jó. LOJÁS: Nektek nem olyan volt, mintha erőszakkal vetettek volna véget a dalnak? PISMÁNY: Tényleg, rémálmaid voltak az éjjel? PIKASSZÓ: Lehet, hogy ez viszont már tényleg túlzás. Gitti egyszerűen csak abbahagyta. Beleharapott a szardellás szendvicsbe. Kész. ATYÁNK (aki mindvégig ott hallgatott, mert nem volt kedve szólni): Vízbe harapni, micsoda dolog... Urunk Jézus színeváltozása előtt egy nappal. Istenem, mit jelent ez? Csend. LOJÁS: Ellenben, hol van Aporbá? Nem tudtok róla valamit? PISMÁNY: Azt mesélik a Bowlingban, hogy Aporbá fehér kócsaggá változott abban a pillanatban, amint Tihamér halálhírét vette, és elrepült valamerre. LOJÁS: A botját se látom. PIKASSZÓ: Azt menten megfújták, gondolom. ATYÁNK: Aporbá nem változott fehér kócsaggá, de fekete hollóvá sem. Aporbá rosszul lett, úgy jött ki ide a szigetre a mentő, hogy elvigye. Gyulus doki intézkedett, hogy szállítsák sürgősen Pestre, mert valószínűleg agyvérzést kapott. Nem tudta ő sem pontosan megállapítani. így Aporbá legfeljebb helikopterrel repülhetett volna, de azzal sem. Fehér mentő repítette, és az ég legyen vele. PISMÁNY: Hiányozna a vén kurafi ábrázata. LOJÁS: Mi történik itt, Isten cserbenhagyott bennünket? Atyánk? PISMÁNY: Miért, mivel érdemeltük volna ki a fene nagy szeretetét? Atyánk nem érkezik semmit se mondani Isten kegyeiről, mert Emil be. EMIL: Na, így kezdődik, hogy... PISMÁNY: Amíg lesz könnyem, vérem, míg lelkemet tudom, mindig a jót remélem, s a rosszat siratom. EMIL: Oké, de hogyan folyatódik, azt halljam, drága Pisikém! Hogyan? Pismány csak nevetgél. 56
