Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)

bői, hogy a rény a respublicák, a becsület pedig a monarchiák talpköve. Azt szeretnék, ha nem gondolkoznánk, csak engedelmeskednénk. "126

A virtus magyarítási kísérlete az erénytől az erényig - a rény, csány, tör, erőny intermezzóval - szimbolikus. Az esztétikai létből való kitörés lehetőségét célozza és példázza. És nemcsak abból, hanem a politikai helyzet labirintusából is. A for- radalmár-pukkasztó emigráns Rivarol szerint „ha a nyelvek olyanok, mint a nemzetek, akkor a szavak olyanok, mint az emberek".127 Csakhogy látnunk kell azt is, hogy ki és miért, mikor és milyen szavakat teremt vagy használ. Van valami szimbolikus abban is, hogy Kazinczy a virtus magyarítására akkor vállalkozott, 1811-ben, amikor úgy érezte, hogy a nagy megrázkódtatásoknak még nincs vége; az írói demokráciában pedig akkor - 1818-19-ben - igyekezett konszenzust kialakítani, és sikerrel, amikor a politikai életnek a rezdülései megint új fordulatokat jeleztek. Mind a két alkalommal a magyar alkotmány fölött feltomyosultak a viharfelhők. Van valami szimbolikus abban is, hogy 1817-ben sikerült végre kiadnia Zrínyinek minden munkáit. Ezzel megtalálta a folytonosságot a 17. század magyar virtuskultuszával. Kazinczy virtusdiskurzusa is - amikor nagy hagyományt folytatott - belső szükségletekből fakadt, és ezeknek megfelelően alakult. A szellemi erőgyűjtés megnyilvánulása volt. Ugyanakkor a Zrínyi-kiadással egyben az alkotmányos önállóságra való törekvést erősítette, mert sikerült kiadnia A török áfium ellen való orvosságot is. (Ezt - írja 1815-ben a sárospataki könyvtárban „mindég rettegtek kiadni" olvasni, hát még másolni hagyni.128) És abban is van valami szimbolikus, hogy Zrínyi-kiadásához már a század elején - néhány németellenes strófa kivételével - megkapta az engedélyt,129 de több mint tíz évnek kellett eltelnie, és a békének kellett beköszöntenie, hogy végül kiadja. Igaz, alapvetően Kazinczyn múlott a kései kiadás, mert egyéb ügyes-bajos dolgai és nyilván a cenzori beavatkozás miatt is félretette a tervet. 1817-ben viszont sietett, előszót sem írt hozzá, csak két év múlva adott ki néhány oldalas röpiratszerű nyomtatványt, amelynek törzsét olyan költemény alkotja, amelyet Zrínyi stílusában írt, az ő írásmódjával, nagyrészt az ő fordulataival, hogy a vallomást epigrammaszerű felhívással zárja:

Magyar, még egy munka marad reád tőlünk;

Ezt tanítja neked: Van erőnk, nincs lelkünk;

Kiholt a jámborság és az hűség bennünk;

Szeresd hazád, s fáikéi is még. Isten velünk.130

A sietség oka talán az volt, hogy a cenzor immár nem nyúlt bele a szövegbe,131 újabb halogatás pedig újabb cenzúrái vizsgálatot vont volna maga után. Zrínyinek minden munkáinak megjelenése fordulatot is jelez, mert mindaddig magánkörben ápolták Zrínyi emlékét, és méghozzá szabadkőművesek, főleg olyanok, akik Festetics Györggyel álltak kapcsolatban. (És bár nem szerette a grófot, nem volt igazán jó véleménye róla, de amikor az 1817-től az írókat felkarolta „jó s szép tettekben" gaz126 KFL XIII. 193.

127 Rivarol: L'universalité de la langue frangaise. Paris, 1998. 52.

128 KFL XIII. 163. (v. ö. uo. 216.)

129 KFL III. 134.; KFL VIII. 126.

130 Kazinczy Ferenc: Gróf Zrínyi Miklós, h. n. é. n. Kézirata: Kazinczy Ferenc: Az én verseim. 1828. MTAKK, K 642. 86/v.

131 Orlovszky Géza: Kazinczy és Zrínyi. Kortárs, 1981. 9. sz. 1467.

46