Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Turai Laura: Tatár Sándor az "angyali vándor" nyomában
Túrái Laura Tatár Sándor az „angyali vándor" nyomában Tatár Sándor A hangyái vándor címen foglalta egybe „a kerubi vándor", azaz Angelus Silesius ihlette kétsorosait. A tizenhárom oldal mintegy rendkívüli epilógusként szolgál a megrendítően kitárulkozó Requiem-kötet anyasirató verseihez. A középkori misztikus avatott fordítójaként Tatár Sándor ezúttal imaciklusban állít emléket: „in honorem Angeli Silesii" (vö. Angelus Silesius, Kerúbi vándor, Helikon Stúdió, 1991, vál., ford., utószókat írta Kurdi Imre és Tatár Sándor). Csak közbevetőleg jegyezzük meg, mert e témában már született lényeglátó elemzés: a teljes kötet utolsó előtti, requiem című fejezete különlegességként tartandó számon a szív legmélyéről fájdalmasan vállalt, mindenféle áltompaságtól és közönyben való tetszelgéstől mentes, katarti- kus erejű szólamainak szépségében. Az „angyali vándornak" szentelt ciklusban a költő a szárnyakra koncentrál. (A könyv borítója egyszerre sejtelmes és ünnepélyes: fekete alapon sárga-kék mintás gyászlepke.) A halál pillangója azonban itt már nem a sötétben, hanem az emésztő fény bűvöletében köröz. De vajon megmarad-e a szédítő körözésnél, vagy készen áll elemészteni magát a mindenható tűzben? Nem véletlen tehát e kétsoros folyam helye a kötetben. Az édes anya, az édesanya halála inspirálta versek silesiusi formába öntése sem előzmények nélkül való - Tatár Sándor a fordításkötethez írt utószófelkérés kapcsán a következőket írja: „Amikor e tervet tudtomra adták, édesanyám egy hete távozott volt el közülünk, élők közül, s mire hazaértem a Kiadóból, a zsebemben lapult egyik volt gimnáziumi osztálytársam (ma lelkészhivatal-vezető) névjegye, aki a buszon, hazafelé, arról beszélt nekem, mennyire nem hiányzik és nem hiányozhat neki semmi, amióta megtért, hogy nincs olyan kérdésem-kételyem, amelyre, ha olvasni tudok a hit könyvében, ne kapnék választ [...]" Egy szívünkhöz közelálló lény elvesztése döbbent rá leginkább reményteli (!) elhagyatott- ságunkra, Edenből való földi kivetettségünkre. És József Attila mama-versei, vagy Pilinszky irtóztató és kétségbeesett sivataga („Anya, anya / ebben a sivatagban...") után nem ismeretlen a hang. Márton László így határozza meg Tatár Sándor hozzáállását: „Siránkozás, jajveszékelés, nyafogás bőven akad a magyar költészetben, sokféle regiszterben és egészen különböző színvonalon; de a »szomorúság Anteusa« ritka tüneménye." (Jelenkor, 2008, 51. évf., 1. szám, 101. o.) Hogy miért kell a pokol bugyrait a hetedik körökig kígyózón megismernünk ahhoz, hogy a könnyekből gyöngy peregjen? Isteni titok, de ha a „kerúbi vándor" nyomába eredünk, ennek a titoknak fénykörében az egyetlen érvényes utat járhatjuk. Erre való kísérlet A hangyái vándor. Hogyan határozható meg, határolható be ez a különös versfolyam? Márton László tanulmányában a ciklus ihletésének körülményeit és az eredmény besorolhatóságát vizsgálván három megoldást vesz számba, melyből az utolsót tartja elfogadhatónak: 1. a költői én egységéről való lemondás, 2. omázs és persziflázs egyben, 3. intertextualitás, a silesiusi versbeszéd elsajátítása. Ugyanitt hangzik el a következő felszólítás: „Akit a probléma érdekel, hasonlítsa össze a Kerubi vándor (Helikon Kiadó, Bp., 1991) Tatár-féle fordításait a Hangyái vándor kétsorosaival." Ezt kíséreljük most meg, noha elfogadnánk a fentebb vázolt megállapítást, így ezúttal nem az előbb fölvetett kérdés megválaszolása a célunk. A kétsoros alexandrinokat Angelus Silesius legfontosabb motívumai hatják át: rózsa, kard, tükör, ösvény, hang, délibáb, éjszaka, pokol, ostya, Szentlélek, világi, sivatag, kincs, kéj, ördög, 104
