Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)

látomásával riogatták egymást, pontosabban egymást okolták, ha ez bekövetkezik, a Révai-tanítványok Verseghyt, ez pedig Kazinczyt, miközben abszurdnak tartották a herderi jövendölést, nem hitték el, sőt gúnyolódtak rajta. De egymás ellen felhasználták a viták hevében.

Kazinczy állandó agitációja emelte a nyelvről szóló beszéd általános szintjét. A nyelvművelés teréből az avatatlant el akarta riasztani: „...hagyjad másnak az áldozatot", és paradox módon ő maga is áldozat lett, igényességének az áldozata. Eredeti munkának szánta az erdélyi utazását megörökítő leveleit, de stílusbizonytalansága úgy elhatalmasodott, hogy képtelen volt befejezni műve újra és újra való átírását.92 Ugyanakkor az igazi tehetségek tőle függetlenül jelentkeztek. Korábban Csokonai és Berzsenyi, később pedig Vörösmarty, de valamennyien az általa is követelt írói szabadsággal éltek. De azért még 1825-ben is keserűen panaszolta: „Minden európai nemzetek közt mi vagyunk, amennyire tudnom engedtetett az az egy, melynél kérdés még, melyik az ő írói nyelve?" És hirdette: „Az író, kinek ízlése van, az az, aki elevenen érzi, mi szép és mi illő. "93

Kazinczy ez alkalommal is Wielandra hivatkozott, tőle idézett, éspedig abból a cikkéből, amelyben a német író a grammatikus Adelungnak a hochdeutsch-ról szóló tézisét vitatta. A tanulmánynak jelentős részét le is fordította, annyira aktuálisnak érezte. A grammatikus Adelung szerint az irodalmi német a felső osztályok nyelve. Az író - Wieland - szerint viszont az íróké az irodalmi nyelv. Olyanoké, mint Pascal és Corneille. Mindketten a nagyvilágtól távol éltek. Pascal a kolostorban dolgozott, miközben „a felsőbb rendű lakosok" a modoros divatolvasmányokba merültek. Corneille „életét dolgozó szobájában s háza népének csendes körében töltötte, ismeretesb a hajdani Róma s Hellász nagy karaktereivel s ideáljaival, mint a párizsi nemességgel". Ezeknek a klasszikusoknak a nyelve mégis példa lett, csakhogy az utánzással a nyelv kifinomultabb és szabályosabb lett, ugyanakkor gazdagságából és erejéből vesztett. Viszont: „A mindég nevekedő értelem felvilágosodásával és az érzések nemesülésével [finomodásával], újabb, nagyobb, tisztább ideák nyerésével bővülnie, változni kell minden nyelvnek." Példa rá - többek között - Rousseau, aki élt az önkifejezés szabadságával is. Ezt a jogot a felvilágosult népek megadják az írónak, miközben a jog érvényesítésének határai vannak, de ezeket a határokat inkább a nyelv természete és a helyes gondolkodás általános alapelvei és a jó írásmód „örökös princípiumai", mintsem a legvirágzóbb vidék „főbb rendek között" uralkodó „beszédbeli mód" jelöli ki. Az ízlés, az értelem és a szellem nem kötődik fővároshoz, a lélek legnemesebb érzése a természet adománya. Az ízlés, a szép megítélésének képességével bíró írók tudják, hogy mit kell tenniük, de nem adhatnak önkényes törvényeket.94

Kazinczy híven tolmácsolta Wielandot. Legfeljebb azt hallgatta el, hogy a német író szerint az Adelung által mérvadónak tekintett felsőbb osztályok legtöbb tagja szobalányoktól és szolgáitól tanul németül. Kazinczy megtehette volna, hogy ehhez a mondathoz hozzáfűz egy kis magyarázatot, jelezve, hogy nálunk sok arisztokrata ifjúnak milyen kiváló nevelője volt. Nem tette, de az elhallgatott szöveg is beszél. Egyébként kihúzta saját cikkének kéziratában az összes csípősebb észrevételt, amelyet jegyzetben fűzött Wieland egy-egy kitételéhez. Kihúzta például saját cikkéből Verseghyt

92 Szauder József: Bevezetés. Kazinczy: Válogatott művei, I. CVI-CVII.

93 Kazinczy Ferenc: Wieland Adelung ellen: Mi a tiszta németség? (Wielands Werke. Supplem. VI. Band.) tükörül azoknak, kik nyelvrontást emlegetnek s ezt kérdezgetik: mi a tiszta magyarság? - s intésül a szere felett merészeknek. Felső Magyar Országi Minerva, továbbiakban: FMOM 1825. július. 272-289.

94 C. M. Wielands Sämmtliche Werke. Supplemente, VI. Leipzig, 1798. 217-265.

39