Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Kabdebó Lóránt: Mi és ők
ha túl a megírt műveiken még személyes szervezkedésben is részt vermének. Ezt ránk bízták: kritikusokra, szerkesztőkre. Magyarázzuk, védjük úgy műveiket, hogy közben el se takarjuk azokat. Hagyjuk: szóljanak, beszéljenek. Leplezzék le a környező hazugságokat. Nem személyükben akartak fel világosítók, hazugság- leleplezők lenni, hanem remélték: műveik eljuthatnak azokhoz, akikhez szólni szeretnének. Mi pedig csokorba kötöttük ezeket a remekműveket, sőt magyarázatokat is fűztünk hozzájuk. Furcsa magyarázatokat - meg kell mondjam. Kétfelé kellett ezeknek a szövegeknek szólniuk. Meg kellett a hivatalt nyugtatni: nem lázadás készül, nem kegyetlen leleplezés történik. Csak aggályos szétnézés. Művészi körkép. Együtt érző szívdobogás. De ugyanakkor az olvasók számára azt is hírül kellett adni: az irodalom teljesíti hagyományos feladatát. Felelősséggel tekint szét a magyar valóságban, nem akar mellébeszélni, a valóságos gondokat szólaltatja meg. Méghozzá magas színvonalú megfogalmazásban. Az olvasóknak fel kellett rázni az érdeklődését. Érzékeltetni: itt nem szokványos verselgetés történik, folyóiratszámok megtöltése, hanem a megújuló irodalom néhány kiemelkedő alkotója felfedezte, hogy a pusztulás felé tart az ország. Valamit szétvertek körülöttük: megszüntették az évezredes hagyományt, a biztonságot, az élet értelmes leélhetésének kereteit. Arról kezdtek beszélni, hogy lehet ugyan itt élni, de minek, lehet élni, de ez nem teljes élet. Le lehet élni emberöltőnyi időt, de ez nem az értelmes, egészséges emberélet ideje. Minden bizonytalanná válik körülöttünk. Jaj, jaj! Szétvertek körülöttünk minden élhető lehetőséget. És ezt kellett magyarázni azoknak, akik erre fogékonyak lehettek, mert éppen az ő életüket becstelenítették meg ekkor, ezáltal. Nagyon érzékeny emberek szólaltak meg, szépen mondták emlékeiket, fogalmazták reményeiket, és fájlalták a körülvevő pusztulást. Nem lázítóan: sokkal keményebben - a rettenetét tudomásul véve. Mint tényeket bemutatva. Legtöbben közülük mindhalálig kitartottak ebben a makacs maga elszánó versmondásban, akik élve maradtak, ma is ezt a keserves szétvert, értelmes életlehetőséget siratják. Bella István, Ratkó József, Kalász László már emlékként jelennek meg visszarévedő szemünkben, maradandó életművel figyelmeztetve emberségünk kötelezettségeire. Ágh István, Buda Ferenc, Serfőző Simon megújuló alkotásaikkal továbbra is figyelmeztetnek az életreményt körénk alakító emberi kötelességeinkre. Raffai Sarolta keserű csalódások között hullott ki életéből. Mégis fenntartva művei tanulságát. Amit írt, néhány vers és egy emlékezetes erejű regény, értékes figyelmeztetés marad mindenkorra. Amit tett, életveszélyes kísérlet volt. Keserű csalódásokat kiváltva. Önmagából is meg az őt mindhalálig becsülő barátai körében is. És itt van az ő életmenetében a tragikus tanulság, amelyet ő sem tudott feldolgozni, meg mi, barátai sem igazán értettünk meg. A kommunizmus kísértetének furcsa tanulságát élhette át. Látta az emberi életkeretek sivárosodását, de ugyanakkor cselekvő szereplőként szolgálni akarta a világ megváltoztatását. Nem tőle hallottam először a tudathasadásos megjegyzést: egy-egy gesztussal nekik is próbálok a kedvére tenni, hogy tehessem azt, amit szívem szerint tenni akarok. Ok ezt kívánják. És nem vette észre: a nekik, az ők - már ő volt. Ő is, oda is tartozott. Az ők közé. Nem tehetett róla. Nála nagyobb formátumú zsenije irodalmunknak 41
