Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Kabdebó Lóránt: Mi és ők
Kabdebó Lóránt Mi és ők Mert nem Mohács, nem Világos, nem Trianon, és nem is március 19-e, vagy április 4-e, a Mindszenty- és Grősz-per sem, de még csak november 4-e sem törte meg ezt a nemzetet. Ezekre az erőszakkal teli történelmi eseményekre egészségesen válaszolt a nemzet: közös tudattal. A hatvanas években, amikor magam is pályakezdő kritikus voltam, akkor ellenben történt valami látványosan észrevehetetlen, alattomos pusztítás. Én személy szerint Weöres Sándor első gyűjteményes kötetéről írván, a hatvanas évek vége felé figyeltem fel erre, amikor egy fiatalkori versét olvastam - akkori tapasztalatomra rímelően. Ekkor akadtam rá ugyanis az Öregek című versére. Meg is írtam, még akkor, mindjárt, döbbenéssel. Hogyan lesz a tiszteletben megőszülő, bölcs öregből: bácsi. Gúny és feleslegesség tárgya. Miért szakad meg a nemzedékek hagyományosan egymásra épülő rendje? Miért tűnik el az élet értelmes folytonossága? Miért kényszerül az ember, önmagára maradva, percenként változóan újabb és újabb életbe kezdeni? Miért veszett el az emberi élet hitelessége, létbiztonsága? Újra és újra talpra kellene állnunk, mert különben kicsúszik alólunk a talaj? Újfajta felelősséggel terheltettünk meg ezáltal, avagy magunkra maradtunk, boldoguljon ki-ki amint tud? Az élet folyamatosan kiteljesedő szertartás helyett ettől kezdve napi eseményességgé szürkült, és ezzel mind egészében jelentéktelenné vált. Személyes létezésem értelmes kötöttség nélkülivé változott. Felfigyeltem erre, és társakat kerestem, akik ugyanettől szenvednek. Ezért választhattam magam köré a tőlem oly igen más indíttatású költő-pályakezdőket. Persze akkor ezt nem láttam ilyen tisztán, egyértelműen. Akkor csak egy kritikus voltam, a többi között, aki valami értékes alkotói csapatot szeretne verbuválni maga köré. Ma látom, hogy a Hetek csoportja nemcsak az érték alapján választódott ki, hanem azokat gyűjtötte egybe, akik ennek a hagyományvesztés- nek voltak a sérültjei. Magukra maradiakat találtam magam körül, olyanokat, akiknek életmódját szép szóval, néha kegyetlen „megokosítással" verték szét. Olyanokat, akik körül a hagyományos szülői tekintély helyett már csak céltalan „bácsik" lézengtek. Más indíttatásból, de jómagam is ezt kaptam környezetemül. Apám harminchat hónapos első világháborús frontszolgálat, majd a Mátra vidékének víz- és vilKabdebó Lóránt írásának közlésekor a 80 éve született Raffai Saroltára, a Forrás egykori szerkesztőjére emlékezünk. (A Szerk.) 39
