Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
tikusával, Kazinczyval.75 A modern közvélemény nem egyszerűen tömeghiedelmek halmaza. Hanem előképe annak, amit Rousseau általános akaratnak nevezett. Igaz, ennek eredménye a törvény. De a törvény születése előtti diszkusszió tere a közvélemény, amelyet - hogy Kazinczy kifejezésével éljünk - „elégséges számú nagy írók" mellett író-politikusok alakítanak ki. A nyelvi szinkretizmus emberi és közösségipolitikai magatartásformának is megfelel, az érdekek és értékek egyeztetésén nyugvó gyakorlati cselekvésnek. És miután a magyar nyelv ügye összefonódott az alkotmány- védelemmel, a nyelvújítás az alkotmány módosításának az igényét is kifejezte, ami nem jelent mindenki esetében egyenes és közvetlen megfelelés a két törekvés között, viszont a magyar nyelv terjesztése a változás valósága volt, és óhatatlanul a polgári reform előkészüléséhez kapcsolódott. A nyelvszemlélet nemzetszemlélet is volt. Csokonai 1802-es Kleist-kötetének előszavában a szavak ember-, illetve állampolgár-szimbólumok: „Én a szókat úgy nézem a nyelvben, mint a polgárokat a hazában." Vannak: „régi törzsökös eredetűek", a belőlük származtatott szavak pedig olyanok, mint „a törzsökös nemesektől, törvényes ágyakból szaporodott fiák". Vannak olyan tájszavak, melyek „igaz magyarok száján gyakoroltatnak". Végül vannak idegen eredetű szavak, melyek „a nyelv királyától, az usustól pecsétes levelet kaptak vagy a magyar tudósok diétáján hungarizáltattak", vagy a gazdasági életben váltak szokványossá. Ezek „indigénák és libertinusok, és ezekben, ha polgári jusst kívánnak szerezni, megkívánhatja a nemzet, hogy a tősgyökeres magyar szók felett se nyilván, se titkon, sem erővel, sem szép szín alatt, elsőségre ne héjazzanak, hogy külföldi ruhájokat levetkezzék, idegen hangejtéseket megszelidítsék, és még a legutolsó magyar jobbágy füleinek is botránko- zást ne csináljanak, s annak száját elviselhetetlen rabotával ne nyomorgassák. így áll fel osztón törvényesen a magyar nyelv országa; így szaporodnak miriádokra annak hasznos és díszes polgárjai: így pusztul el ama nyűgös monopolista: a deák, amaz elhatalmazott német mautos, a tót furmányos, az olasz mercatimago, a francia emigrant, így fúlnak meg önnön bölcsőikben a pajkos szófaragóknak [értsd: a szélsőséges puristáknak] törvénytelen ágyból született, csonka, béna idétlenjeik: így emeli fel a fejét a magának hagyatott szegény magyar nyelv; így dicsekedhetik a jövendőben a nagy Corvinus nemzete!!"76 Ha nem a plebejus Csokonai vetette volna papírra a fenti sorokat, hanem Kazinczy írt volna ilyesmit, akkor - a hagyományos vulgár-marxizáló szemlélet jegyében - azt mondhatnánk, hogy feudális szemléletén nem tudott túllépni. De nem osztjuk ezt a hagyományos szemléletet, hanem arra figyelmeztetünk, hogy Csokonai és Batsányi nemzetszemlélete felel meg annak a nemzetszemléletnek,77 amelyet Kazinczy tübingai pályamunkájában fejtett ki. 1817-ben is úgy érezte, hogy Csokonai ott volna, ahol ő és társai.78 A nyelv országának víziója az egyenjogú állampolgárok országának, a magyar polgári nemzetnek a víziója. És elmondható, hogy nemzeti szempontból Kazinczy toleránsabb és nemzetszemléletre valló nyelvszemlélete differenciáltabb, ami nem menti azt, hogy Csokonai költészetének jelentőségét nem ismerte el, és nem egy szép szavát ki akarta iktatni, nem egy szép költeményét népies hangütése miatt lebecsülte, talán azért is, hogy saját fölényét biztosítsa. Holott Csokonai nyelv- és irodalomszemlélete éppen Kölcsey beigazolódó intését és programját előlegezte meg. A neoklasszicista Kazinczynál az 75 Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Bp., 1929.145., 147. 76 Csokonai Vitéz Mihály: Tanulmányok. Szerk. Borbély Szilárd, Debreczeni Attila, Orosz Beáta. Bp., 2002. 37-39. 77 Batsányi János: Összes művei. II. Szerk. Keresztury Dezső, Tamai Andor. Bp., 1960. 338., 364. 78 Vargha Balázs: Jelek, jelképek, jellemek. Bp., 1984. 217. 36
