Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
A kihúzások és kihagyások oka sokrétű. Hol nem akart más háta mögé bújni véleményével, hol nem akart feleslegesen újabb támadásra alkalmat adni egy-egy élesebb fordulattal, kritikusabb megjegyzéssel. Óvakodott viszont mindattól, ami már a politika terére vitt volna, felvetve a nagy problémát: hogyan határozzuk meg az általános akaratot, kik is határozzák azt meg? A nagy többség, vagy a nagy többség kisebbsége, vagy egy okos kisebbség többsége? És miként is alakul ki a mérvadó többség? Az akadémia kapcsán viszont levélben erre a problémára is kitért: „rettenetesebbet ennél az alku s baráti kedvezések s voksok többsége által keresett egységnél nem képzelhetünk". Ez az egység rosszabb, mint az anarchia. Hiszen: „Vége ott minden előmenetelnek a tudományokban s mesterségekben, ahol merni nem szabad, és ahol számlált voksok határozzák meg, mit kell szépnek, valónak, jónak, hasznosnak tekinteni."M Logikája időnként Rousseau logikája. Ez utóbbi esetben is, a szótöbbség elmarasztalásánál, mert a Társadalmi szerződésben ez áll a képviseleti rendszerről: „Az angol nép szabadnak hiszi magát, de nagyon csalódik, csak a parlamenti választások alkalmával az, mihelyt megválasztotta a képviselőket, rabszolga, semmi. "64 65 66 Nyelvművelés és politikai gyakorlat között persze nincs pontos és közvetlen megfelelés, de van annál több analógia. Közös az alapkérdés: az egyén szabadsága, illetve, hol húzódnak az egyéni szabadság határai. Mert a törvény mindenkit kötelez, de megváltoztatható, és a törvény nem korlátozhatja mereven az egyéni szabadságot, ezt kell biztosítania. A nyelvújító „vélekedését tűzzel terjeszti ugyan elő, de erőszak nélkül, s nem azt kívánja, hogy mások aszerint szóljanak, ahogy ő akarja, hanem hogy ő szólhasson nem aszerint, ahogy mások akarják" 66 Ezért is hangsúlyozhatta Berzsenyi éppen Kölcsey ellenében, hogy „a költői nyelvet [...] leginkább az új s individuális szellem természete szerint" kell megítélni.67 Viszont éppen Kölcsey volt az, aki az akadémia, a központi tudományos társaság felállításának hívei ellen úgy érvelt, hogy az akár politikai hitvallásnak is tekinthető: „A boldogtalanok! Nem gondolják meg, hogy egy, több vagy kevesebb fejekből álló s hatalommal felruházott társaság csalhatatlanul és szükségesképpen elviselhetetlen s veszély thozó oligarchiává fogna változni: midőn a magányos individuum csak úgy léphet elő, mint a demokráciának egyetlen egy tagja, kinek szólani s javasolni szabad ugyan, de aki békével tűrni tartozik, ha szózatjai s javaslásai megvettetnek,"68 A „szócsinálás" pedig „az embernek természeti joga közé tartozik"69 — szögezi le ugyancsak Kölcsey, sokkal élesebb politikai töltéssel azt, ami mellett Kazinczy érvelt. És innen már csak egy lépés a szólásszabadság követelése, hiszen a szólás nem más, mint a szavak összetűzése, és ha szavakat alkothatunk, miért ne alkothatnánk mondatokat. A nyelvújítás nem egyszerűen a megmaradt szólásszabadsággal való élés, hanem egy teljesebb szólásszabadság állandó igénylése — kimondatlanul. Paradox módon a szólásszabadságot évtizedeken keresztül a legkövetkezetesebben a nyelvújításban nem túl szerencsés, de a magyar nyelvért lelkesedő Dessewffy József képviselte, és Angliára hivatkozott.70 64 KFLXVL529. 65 Jean-Jacques Rousseau: Du contrat social ou principes du droit politique. ].-]. Rousseau: Contrat social ou principes du droit politiques. Paris, [é.n.] Gamier, 302. 66 Kazinczy: Válogatott művei. II. 200. 67 Berzsenyi: Összes művei, 242. 68 Kölcsey Ferenc összes művei. Szerk. Kerecsényi Dezső. Bp., [1943] 451. 69 Kölcsey Ferenc összes művei, 452. 70 Kecskeméti Károly: Magyar liberalizmus 1790-1848. Bp., 2008. 187. 34
