Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Darvasi Ferenc: Ünnepi ebéd
Darvasi Ferenc Ünnepi ebéd Először a remízig kellett eljutni. Itt kezdődött ez a külön világ. Ez a mindentől távoli birodalom. A remíz nem foglalt nagy területet. Az ember könnyen eltéveszthette. Az utcáról alig látszott. Mindössze két sín a méregzöld kapu takarásában. Mellette omladozó épület. Talán szerelőcsarnok. Márkó belesett a kapun. Sehol senki. Tanakodott, beosonjon-e körülnézni. Ennyi kitérőt megengedhetett volna magának. De nem mert bemenni. Pedig csak egy ugrás lett volna az egész. Felhúzódzkodni a korláton és átlendülni. És még az is lehet, hogy nyitva van az ajtó. Nem próbálta ki. A rácsok közt így is látta, hogy jobbra egy kettes bóbiskol. Igazán pofás járgány. A másik sínen sápadt fényű huszonhármas. Tisztában volt vele, hogy ez a vonal már rég nem létezik. Előbb lerövidítették, majd megszüntették. Mi lesz akkor ezzel itt? Átsorolják egy másik szakaszra? Vagy... De erre jobb nem is gondolni. Mióta vesztegelhet már a kocsiszínben! Viharvert, mégis, esetleg kibírna még néhány telet. Márkóra minden az újdonság erejével hatott itt. Eltelt két év is azóta, hogy erre járt. A kapunak támaszkodva meredt befelé vastag kabátjában. Mint egy falnak döntött, jól megtömött zsák. Moccanatlan, akár a villamosok. Szerette ezt, hogy csend van, és senki nem zavarja. Lefényképezni az agyával a látványt, és később újra meg újra felidézni. Előhívni megint, a kádban, lefekvéskor, vagy iskolába menet. Csukott szemmel gyalogolni, és közben. Megtenni ötven, száz lépést így vakon. Macska surrant át a kerítés alatt. Egy lehetetlenül felpuffadt dög. Természetellenes méreteivel jóformán egy patkányra hasonlított. Megállt a gyerekkel szemben. Pimaszul farkasszemezett vele. Neki meg ennyi elég is volt, hogy megzavarja a bámészkodásban. Fürge, pergő léptekkel távozott. Mint aki rossz fát tett a tűzre, és most rajtakapták. Lenkey ]., állt az utcanévtáblán. Igen, jó felé halad. Persze, ott a macskaköves út a jegenyesorral. Erre kell menni. A jegenyék gyönyörű rendbe sorolt, fegyelmezett hadserege. Csak úgy árad belőlük a méltóság, ahogy az ég felé törnek. A finom elegancia. Hamar jött a felüljáró. Ezt azért nem feledte azóta sem. A látványt a magasból. Az apja hozta ki tavalyelőtt. Nem mondott neki semmit. Nem kommentálta, mit keresnek itt. Csak fürkészte a gyermek tekintetét, mit szól a panorámához. A felüljáró közepe táján horgonyoztak le. Hajnal volt, nyár, friss levegő, tiszta égbolt. Oldalt a villanyvezetékek úgy lógtak sorban egymás alatt, akárha csálé vonalakkal meghúzott hangjegyek egy énekfüzetben. Arrébb egy fa, talán hárs, ágai hínárszerűen hajoltak a pózna fölé. Az ég aranysárgába öltözött. Mintha az áttetsző, kristálytiszta tenger vize mosta volna ebben a fényben a síneket: girbe9
