Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Fekete Vince: Tízezer éj (vers)
idő alma százra száz kév' hogy csak ennyi hogy egy szám légy tiszavirág visz a szél el visz a világ Ördögi moraj hangja kél társul a lenti hadhoz cibálják tested szerte szét cibálják mint a barmok ha nem volt eddig nincs remény nem lenni egyre könnyebb nem számít hogy hányezer éj hányezer év mögötted hullám jön újból mintaszél hullámra újabb hullám lassan lehunyod két szemed lehunyod mintha tudnád innen már végképp nem lehet innen már nincsen onnan hova feljutni egyszer élj egyszer és jól vagy ottan csattognak voltnincs ablakok nemlévő termek zúgnak olyan akár egy filmbetét képkockái az Úrnak mikor mint téli tájakat acélos napot s holdat vetít eléd a képzelet s leghátul úgy dalolnak olyan keserves éneket mitől a szív s az ész is felégeti a termeket mögüled csakazértis Lehúznak egyszer majd téged is s nem tudod hova mész le suhogó aknába visz a lift tízezer napra s éjre innen hol virág és fák és a föld a fű és a fenti ég is istenem mondod istenem miért hát miért hát miért is s mint kit a világ kint hagyott se éj se nap se reggel nem jönnek föl a csillagok és már te sem jöhetsz fel 7
