Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - Fekete Vince: Tízezer éj (vers)

nem mond már semmit nekem testem a szélben terelgetem hogy a verdeső hullámok dobáljanak mint forgácsot

(nem kell a posztó az olló minden ahogy van úgy jó) árva deszkaszál lebeg velem ujjaim hagyják elengedem

Beszór a szél és a homok akár régvolt patkónyomot apró szemcséi elfódik bokád majd térded s köldökig mozdul a láb kapkod a kéz a szem riadtan körbenéz zölden viruló tájat lát és az ég minden madarát hogy csivitelnek azalatt áfák fölött az ég alatt homok söpör orrba szembe a láb pedig süllyed egyre s alig mozdul már alig éj borul rád hajnalig jó mélyen földalatti párnán kies pihenés vár már

Havon pusztán nádon és éren vízen élve vízen és szárazkenyéren lötyögő aszpikban térdig állva mint forgalomban a benzinpára adalékanyag az ételben italban napi félelmem napi vigalmam nem fegyver csak fegyvernek látszó hajdani nyomokból előszivárgó mint ki recsegő hideg égen próbarepül a téli éjen s előtte jaj még hány világ van s mögötte jaj már hány világ van zúzmarás bajusszal a zúzmara álma