Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Iványosi-Szabó Tibor: "Már több század előtt nagy előhaladást tett" (A kecskeméti szőlőművelés kezdetei)
ságán őrködtek, hanem széles körű, sőt tömeges termesztésről, amely a városi közösség gazdálkodása, bevételei szempontjából sem elhanyagolható. A ceglédieknek eladott bor tetemes mennyisége pedig egyenesen azt igazolja, hogy már az 1500-as években a helyi szőlő- és bortermelés normális körülmények között többé-kevésbé képes volt fedezni a helyi igényeket, sőt szerencsés esetekben más településeknek is tudtak belőle eladni.20 A szinte véletlenszerűen fennmaradt újabb idézetek azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy már ezekben az évtizedekben sok gazda birtokában volt szőlőültetvény. Hisz szőlődézsma szedését megszervezni, az ezzel kapcsolatos rendeleteket meghozni, a nyilvántartásokat hivatalosan vezetni, a mulasztók, a kihágásokat elkövetők felett ítélkezni, a pénzbüntetéseket behajtani néhány gazda esetében célszerűtlen lett volna. Ezeken kívül a tömeges termelés létére utal a tatároknak, törököknek szállított „égettbor", azaz borpárlat több, mint figyelemre méltó mennyisége, amely a helyi fogyasztásnak csupán elenyésző része lehetett. Csak önmagában az idézett „két kis átalag" legalább 80-100 liter tömény italt jelenthetett. Tekintettel arra, hogy ezt a borseprőből főzték, ugyancsak érzékeltetheti a tömeges szőlőtermesztés tényét. Az is nyilvánvaló, hogy a szőlőben dolgozó napszámosok bérének szabályozása csak ott lehetett értelmes dolog, ahol olyan nagy szőlőültetvények voltak, hogy a gazdák jelentős hányada a családon belüli munkaerővel azt megművelni nem tudta, ezért a városban tömegesen és rendszeresen alkalmaztak e területen is idegen munkaerőt. A szőlősgazdák számát ebből az időszakból nem ismerjük, de a következő évtizedekből kigyűjthető adatok legalábbis komoly támpontul szolgálhatnak. Külön is ki kell emelnünk, hogy még a XVIII. század elején is csupán tucatnyi nemes családot tartottak nyilván a városban, tehát a szőlőbirtokosok aránytalanul nagy része a jogilag jobbágynak számító gazdák közül való. Kecskeméten ezekben az évszázadokban teljes jogú polgárnak, gazdának számított az a személy, aki a városban a tanács engedélyével letelepedett, akinek saját telkén háza volt, és aki részt vállalt a városra nehezedő közterhekből. Mezei kertet, más szóval szántóföldet a gazdák pénzen vásárolhattak, vagy a tanácstól kérhettek, bérelhettek szántót, ha képesek voltak a városra háruló igás közterhekből részt vállalni. A szőlőterület birtoklásánál viszont nem volt előfeltétel az igás jószág tartása. Tehát a szegényebb rétegekhez tartozók is rendelkezhettek szőlővel. A tulajdonukban levő ingatlanokat a gazdák szabadon örökíthették, adhatták-vehették, csak a tulajdonos változásának a tényét kellett jelezni a tanácsnak. E téren a hivatal csak a nyilvántartásra korlátozta szerepét: a „szőlőbeli pince" is ezért került be a jegyzőkönyvekbe, mert az gazdát cserélt. Semmiképpen sem tekinthető véletlennek, hogy Kecskemét borgazdálkodására, illetve borforgalmazására utaló legelső adatok a városi kocsmában történő eseményekről és a kurtakocsmákról szólnak. Ez részben azt teszi nyilvánvalóvá, hogy már a hódoltság első szakaszában feltétlenül élt a város a kocsmatartás jogával. Miként a későbbi évtizedek bőségesebb adatai bizonyítják, a város a gazdáktól beszedett dézsmabort itt mérette ki. A kurtakocsmák tartásának szigorú büntetése pedig egyrészt a város borforgalmazással kapcsolatos monopóliumának szigorú ellenőrzését bizonyítja, másrészt pedig azt, hogy a szőlőtermelő gazdák közül többen igyekeztek ezt a privilégiumot régtől fogva kijátszani. Tehát Égető Melinda azon megállapítását, hogy az Alföldön a szőlőműveléssel kapcsolatos ellenőrzést, irányítást valóban a mezővárosi tanácsok végezték, Kecskeméten már az 1500-as években széles körben jelentkező szokás, több évtizeddel korábban kialakult gyakorlat sokoldalúan igazolja.21 A kijegyzések töredékes jellegük ellenére is kétség20 Ekkor még a XVII. századi nagy pénzromlás előtt vagyunk, tehát a 230 forint értékű bor legalább 35-40 hl lehetett. 21 Égető Melinda: 2001. 36-56. 121
