Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Voigt Vilmos: A türelmetlen géniusz
A türelmetlen géniusz Aki ismerte, tudja, Vekerdi László mindig türelmetlen volt. Nem hallgatta végig a vele beszélőt, hanem átvette a szót és a lényegre tért. Fulladt hangon, mellbevágó aforizmák zuhatagával fejezte ki rögtön, milyen keveset is tudnak mások az egész világ egész művelődéstörténetéről, és főként mennyire nem is értik azt az egészet. Kellemetlen ember is volt. Először is mindent megtanult. Másodszor is nem volt figyelemmel a tekintélyekre, még akkor sem, ha éppen szakmai főnökéről volt szó (aki egyébként nem is mindig volt képzetlen, csak hát nem volt ...Vekerdi omnivorens szintjén)1. Kevés pártolójának egyike (a kiváltképpen művelt matematikus, Rényi Alfréd) mondta: „Amióta ő itt van a Matematikai Kutatóintézetben, rájöttem, hogy nem az a legkellemetlenebb munkatárs, aki a legbutább. Hanem az, aki a legokosabb." Amihez - kortársaimhoz szólva - hozzátehetem (az utókor meg úgysem érti!): ebben az intézetben Szabó Árpád is menedéket nyert. Vekerdit nem üldözték! O megelőzte az intézményesülő és hivatalos eltá- volítási reflexet: maga volt olyan, hogy irritálta a butákat és a hivatalnokokat. (Mint mondjuk Semmelweis.) Sőt, mint már mondtam, a nem-butákat is. Amikor tanulmányt tett közzé a „modem" francia történettudományról, pontosabban az Annales-iskoláról, amelynek azonnali követésére buzdította olvasóit, két legkiváló történészünk (Benda Kálmán és Kosáry Domokos) mondta: még szerencse, hogy egy „könyvtáros" fedezte fel azt, amit mi egy emberöltő óta már „csinálunk". így legalább nem nekünk kell népszerűsíteni eredményeinket. - Ez az irónia jól jelzi az 1960-as években az újítók, a határokat feszegetők egymásrautaltságát és konkurenciafélelmét is. Persze azért üldözték is. Főként nézetei miatt, noha közvetlenül nem politizált, csak társadalomtudósként. A korban közismert megnevezéssel „nehéz ember" volt, a maga útját járta, a maga igazától egy lépést sem hátrált. Ezért volt „csak" tudományos könyvtáros, és nem tudományos kutató, „csak" tudománynépszerűsítő a Magyar Rádióban, és „csak" népszerűsítő könyvsorozatok megálmodója (mint a Gyorsuló Idő'). A türelmetlen ember nem is tudományos kutatói sarzsira vágyott, hanem arra, hogy közvetlenül „mindenkihez" szóljon, nem csupán az egyetemi oktatói szobában kevesekhez - akik majd talán egy generáció múlva adják tovább az új ismereteket -, hanem rögtön és azonnal kívánt instauráció magnát elérni. Kiváló rögtönző volt, akinek ötletei mintegy előadás közben jutottak kifejezésre. 1974-ben az első nemzetközi magyar jeltudományi konferencia Tihanyban volt. Odaúton a középkori európai technikai „forradalomról" beszélt, szinte prófétai lelkesedés1 Legyen szabad, éppen a méltatott szellemében őszintén lmom. Pedig már előre tudom, nem fogom elérni az ő őszinteségének (1) bátorságát, (2) tájékozottságát, (3) igazságát. 63
